Oktatás
A jövőben együttműködik a Magyar Nemzeti Levéltár és a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetem
Kolozsvárról történész és levéltáros hallgatókat fogadnának szakmai gyakorlatra

A megállapodást Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Soós Anna, a kolozsvári felsőoktatási intézmény oktatásért és magyar tagozatért felelős rektorhelyettese látta el kézjegyével.
Szabó Csaba főigazgató elmondta: a közgyűjtemény mintegy 40 felsőoktatási intézménnyel áll kapcsolatban a világ minden tájáról. Kolozsvárról történész és levéltáros hallgatókat fogadnának szakmai gyakorlatra.
Soós Anna rektorhelyettes a BBTE több évszázados múltját és jelenlegi nemzetközi sikereit hangsúlyozta. Örvendetesnek nevezte, hogy sikerült hivatalossá tenni a két intézmény között már régóta létező szakmai kapcsolatot.