Nekrológ

Meghalt a Fradi legendás alakja

Életének 92. életévében meghalt dr. Zalka András

Életének 92. életévében meghalt dr. Zalka András neves labdarúgó-szakember, sportvezető, a Testnevelési Főiskola egykori rektora, a Sportjáték Tanszék korábbi vezető oktatója, aki a Ferencváros labdarúgócsapatának sikereiben is nagy szerepet vállalt – írta a Tf.hu.

Meghalt a Fradi legendás alakja
Fotó: Testnevelési Egyetem /facebook

Dr. Zalka András 1954-ben nyert felvételt a Testnevelési Főiskolára, ahol labdarúgó-szakedzői diplomát szerzett, majd 1959-ben a Baróti Lajos vezette magyar labdarúgó-válogatottnál dolgozott.

Ezt követően a TF-en betöltött tanári állása mellett 1962-ben a Ferencvárosnál kezdett dolgozni. Zalka Andrásnak, Mészáros József, akkori vezetőedző segítőjeként komoly szerepe volt a klub történelmi sikereiben, bajnoki címeiben, kupadiadalaiban és a magyar klubfutball mindmáig legnagyobb sikerében, a Vásárvárosok Kupája megnyerésében.

Később dr. Lakat Károly edzősége alatt a teljes FTC utánpótlás szakági irányítója volt, majd 1968-ban a TF-en igazgatóhelyettesnek választották, ezt követően 1978 és 1984 között az intézmény rektoraként tevékenykedett, majd nyugdíjba vonulásáig vezette a Sportjáték Tanszéket.

Zalka András egyik legkedvesebb emléke, szinte mottója így szólt:

„A hatvanas években Lakat Karcsi kiemelkedett az edzők hazai mezőnyéből. Nagyszerű humora is segí­tette abban, hogy igazán közel tudott kerülni a játékosokhoz, de ha kellett, ki is osztotta őket. Egyszer valamelyik elképzelését a játékosok nem tudták megvalósí­tani a pályán, és azzal védekeztek, hogy „Karcsi bácsi, mi tényleg mindent megteszünk.” Erre Lakat csak ennyit válaszolt mondta Zalka András: „Az kevés!”

Dr. Zalka Andrást a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem saját halottjának tekinti. Emlékét megőrizzük! – írta meg a Tf.hu.

Kapcsolódó írásaink