Művész páholy
A szabadságot leginkább a szocializmusból megörökölt öncenzúra veszélyezteti
Művészi szabadság és intézményi autonómia címmel tartotta akadémiai székfoglaló előadását a Pesti Vigadóban L. Simon László, költő, író, szerkesztő, a Magyar Nemzeti Múzeum nemrég menesztett főigazgatója hangsúlyozta, hogy előadásának témáját nem a távozása ihlette, hanem már a tagfelvételekor is ezt az előadást tervezte.
"Talpra magyar avantgarde!" - ez olvasható Tót Endre Örömdemó című akciójának fotóján. Sokszor játszottam el azzal a gondolattal,hogy ezekkel a szavakkal fogom a világba kiáltani szabadságvágyamat onnan, ahol állítólag Petőfi elszavalta a Nemzeti dalt. - emlékezett vissza.
"Aztán egyszer a Magyar Nemzeti Múzeum Főigazgatója lettem, s akkurátus rendszeretetem jegyében inkább a rágókat és a csikkeket szedtem fel és le, korunk egyáltalán nem lázadó, mondhatni az én nemzedékemhez képest kifejezetten kényelmes és konformista fiataljai után a múzeum sokat látott lépcsőiről és a portikusz oszlopainak talapzatáról. - fogalmazott a volt főigazgató.
„A kommunista diktatúra bukása óta eltelt időszakban egyetlen olyan közös értéket élhetünk meg nap mint nap, amely egyértelműen a rendszerváltozás eredménye, ez pedig a szabadság. Az egyéni szabadság, a kollektív szabadságjogok, a vélemény- és sajtószabadság, a gyülekezési jog adta szabadságunk, valamint hazánk szabadsága, nemzeti szuverenitása" – fogalmazott L. Simon László.
Mint mondta, nem értett egyet azzal a napilapos szalagcímmel, amely azt sugallta, hogy Magyarországon csorbulnak a szabadságjogok. A 2017-es Tót Endre-kiállítás kapcsán is megfogalmazódott benne a kérdés, hogy vajon a kiállítás szervezői arra kívántak utalni az Örömdemo című anyaggal – amelyben a demonstrálók Örülünk, hogy demonstrálhatunk táblákkal vonulnak –, hogy Magyarországon nem teljes a gyülekezési szabadság?
Véleménye szerint a szabadságot leginkább a nálunk a szocializmus korából megörökölt öncenzúra veszélyezteti. Illetve idézte Romeo Castelluccit, aki a Színházi Olimpia idején a Magyar Nemzetnek adott interjújában a megfelelési kényszer metódusaira nézve azt mondta: a legrosszabb az öncenzúra és a konformizmus. A művészi önkifejezés, a szabad véleménynyilvánítás tere egyre szűkösebbé válik, s ez a következő generációra nézve a legveszélyesebb. Az Egyesült Államokban, Angliában, Németországban egyre inkább ez a szemlélet erősödik, Magyarországon és Lengyelországban egy felülről jövő elvárás érvényesül.
„Nem tudom, melyik a rosszabb – fogalmazott L. Simon –, mert a politikai korrektség azt jelenti, hogy az egyén állandó morális megfigyelés alatt áll, főképp saját maga által."
Az öncenzúra Nyugaton a neomarxizmus és a woke terméke, a konformizmus pedig a mediatizált globalista világ logikájának a következménye. Napjaink tömegmédián keresztül megfogalmazott politikai szándékai valóban felülírják a tetteket, a művészi kifejezésmódot, a gondolatot. Tágabban értelmezve: a választóknak a pártpolitikai szándékokhoz és üzenetekhez való érzelmi viszonya egyre gyakrabban írja felül az alkotói, írói, rendezői, kurátori koncepciót és akaratot, pontosabban a befogadó interpretációit – állapította meg L. Simon László.
Ez azt jelenti, hogy manapság „a politikai hovatartozásunk szerinti véleményformálás határozza meg, mit gondolunk esztétikai minőségről és alkotói szabadságról." Ez pedig az előadó szerint az autonóm művészet visszaszorulásához vezet.
A Mozgó Világban megjelent, Kiss Judit Ágnes Fekete-piros dal című Petőfi-átirata kapcsán L. Simon megjegyezte: „Valószínűleg félreértelmezett szabadságharcuk jegyében azt gondolják a Mozgó Világ szerkesztői, hogy morálisan helyes szidni a kormányt, s ezért megbocsátható, ha esztétikai és poétikai értelemben minősíthetetlen a kormányt szidalmazó alkotás."
Idézett is a példaként felhozott szövegből:
„Beázik a kórház, a nővér felmondott, / Matek tanár nincsen. / Ki teheti, meglép, / már azért sem fordul meg, / hogy búcsút intsen... / Egy háborús diktátor ad kölcsön / atomerőműre, / és ha 56-ot gyalázza, / hallgatunk mint sz@r a fűbe'."
Annak kapcsán, hogy bizonyos művek megítélése morális vitákat válthat ki, illetve egy-egy kiemelkedő művész életútja is megbotránkoztathat, L. Simon úgy fogalmazott: egy-egy tévelygő, de erőt és hitet adó művész esetében nem az életút, hanem a költészet a példa.
Leváltásával kapcsolatban kiemelte: „Sokan állítják, hogy hazánkban nem érvényesül a szólás-, a vélemény vagy éppen a művészi szabadság, de én ezt nem így látom. S azt is világossá kell tenni, hogy a közelmúltbeli főigazgatói leváltásom sem függ össze ezek meglétével vagy hiányával. S ha igazak lennének a sajtóhírek, hogy az MMA közgyűlésén a tiszteletbeli elnöki pozícióval kapcsolatos napirend-módosítási javaslatom áll az ügy hátterében, akkor inkább az intézményi, azaz az akadémiai autonómia kérdéskörébe tartozó problémának lehetne tekinteni a Nemzeti Múzeum kiváló közösségében végzett, a teljes magyar múzeumügyet szolgáló munkánk kettétörését."
A Magyar Művészeti Akadémia köztestületté válásával kapcsolatban néhai Szőcs Géza szavait idézte: „...egyik fontos célja, hogy a kultúra és a kiemelt művészeti ágak képviselői egyre fontosabb szerepet töltsenek be a társadalom alakításában, és aktív szerepvállalásukkal járuljanak hozzá a kulturális érdekek hatékony érvényesítéséhez itthon és külföldön."
Rátóti Zoltán Kossuth- és Jászai díjas színművész, rendező, a Magyar Művészeti Akadémia alelnöke megemlékezett arról, hogy a Magyar Rádió Első közlés című műsorában pályája korábbi szakaszában elmondta L. Simon László egyik versét, és kiemelte azt is, hogy a későbbiek folyamán személyében olyan politikustársat ismert meg, akivel jó beszélgetni, jó vitatkozni.
A cikk a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával készült.
