Művész páholy

A népi nevetéskultúra és a politikai korrektség

A Pesti Vigadóban az irodalmi humor történetéről és mai helyzetéről tartotta székfoglaló előadását Nagy Koppány Zsolt

Humor a szégyenpadban címmel tartotta a napokban akadémiai székfoglaló előadását Nagy Koppány Zsolt József Attila-díjas író, szerkesztő, újságíró a Pesti Vigadóban. Előadásában a humor történetét és mai állapotát térképezte fel, különös tekintettel a kortárs humoros szépirodalom helyzetére.

A népi nevetéskultúra és a politikai korrektség
Kovács István költő, szerkesztő, történész, polonista, Farkas Wellman Éva költő, szerkesztő. Vári Fábián László, a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának vezetője és nagy Koppány Zsolt író, szerkesztő, újságíró
Fotó: MH/Purger Tamás

Beszédében megállapította, hogy az irodalmi szakma nyomást gyakorol a humoros szerzőkre, így azok igyekeznek komoly művekkel is jelentkezni, de még ennél is károsabb a humoros művekre nézve a politikai korrektség felöl érkező bolygószintű megnyomorítás, pusztítás, illetve, hogy korunk átlagolvasójából kiveszőben van a humorérzék. Máig ható tényezőnek nevezte a kommunizmus miatti elsavanyodást is.

A Székelyudvarhelyről 2002-ben az anyaországba áttelepült író, számos nehéz drámai témát bravúrosan felépített és erősen életigenlő humorral feldolgozó, kiváló és nagyon népszerű kötet – többek közt a Jozefát úr, vagy a regénykedés (2006), Nem kell vala megvénülnöd 2.0 (2014), Apucifoci (2021), Lórúgás gyomorra (2021), A vendégmunkás (és a) dalai (2021) – szerzője szerint a humor, a humoros irodalom napjainkban világszerte nehéz helyzetben van. Szégyenpadon kell ülnie, mert oda ültették.

Nagy Koppány Zsolt előadásában hosszan idézte Mihail Bahtyin Francois Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája című művét, amely legteljesebb formában, még két fejezettel (a Rabelais és Gogol, valamint a Szatíra című részekkel) kiegészítve az Osiris Kiadó gondozásában jelent meg 2002-ben.

A nagyszabású műből kikövetkeztethető, hogy az irodalmi szakma képviselői a mai napig olyan korlátozó elméletek alapján gondolják, hogy a humoros irodalom nem képes átfogó látásmódra, teljes világkép megmutatására, csak alantas témák esetében van létjogosultsága, amelyek a 17., de még inkább a 18. században keletkeztek. Bár a középkori gyökerek is tagadhatatlanok. Mint az író megjegyezte, ez a szemléletmód még ahhoz is kevés, hogy Moliere-t megértsék.

Az író célja, hogy a humoros irodalom méltóságát visszaadja
Az író célja, hogy a humoros irodalom méltóságát visszaadja
Fotó: MH/Purger Tamás

Bahtyin nagyívű munkájában megalkotta a népi nevetéskultúra fogalmát, amely Nagy Koppány Zsolt szerint jól használható, ha az európai kultúrtörténet különböző korszakaiban keressük a humor helyét és szerepét.

A görög és római kultúrában a komolyság és vidámság fele-fele arányban osztozott az ókori európai társadalmak életében. Az állami ünnepek része volt a humor, a csúfolódás. Az emberiség Bahtyin szerint a 4. században vesztette el a humorérzékét.

A középkor pedig, amelynek inkább az aszkézis, a bűnbánat, az áhítat voltak a fő témái, az intézményesség falain túlra száműzte a vidámságot, a kacagtatást. A római szaturnáliák azonban a falakon túl is tovább éltek, például a bolondkirály választások, bolondünnepek formájában.

A reneszánsz idején ragyogott fel utoljára teljes pompájában a humor, a nevetés világa. A gondterhelt 17. század már újra bezárult a pogány életöröm és a tekintélyt nem tisztelő kacagás előtt, és úgy gondolták, csak akkor indokolt a humor, ha a közösség vagy az egyén valamely rossz szokását figurázza ki.

A 18. században Voltaire vitriolos humorával nagyobb rombolást vitt végbe, mint Rousseau a könnyeivel. De egészében a felvilágosodás képviselői sokkal kevesebbet láttak meg az irodalmi művekben, mint más korok ítészei, és ez bizony a humoros irodalomnak sem kedvezett.

Rabelais-ról, a Gargantua és Pantagruel című mű 16. századi francia szerzőjéről úgy tartották, hogy bár a legnagyobb nevettető volt, tehetségét nyomorúságosan eltékozolta. Nagy Koppány Zsolt szerint hasonló logika mentén alakult ki az a nézet Karinthy Frigyesről, hogy ő is rosszul sáfárkodott a tehetségével, amikor nagyrészt humoreszkekbe és paródiákba ölte, pedig komoly könyveket is írhatott volna. Írt is, de az ítészek szerint nem eleget.

A következő évszázadban a romantika képviselői inkább nagyon is sok mindent beleláttak az irodalmi művekbe, és ez a gazdagabb lelki táptalaj már a humor számára is kedvezőbb terep lehetett.

A Kárpát-medencében a kiegyezéstől az első világháborúig a humor és a humoros irodalom kedvező helyzetben volt. Mikszáth, Arany, Jókai, Vörösmarty, Karinthy – ilyen szerzők humorán élt az akkori olvasó. A két világháború között Nagy Endre kabaréja nevettette a fővárosi közönséget, de akkor aratott sikert Nagy Lajos Képtelen természetrajza is.

A második világháború után kialakuló kommunista diktatúrában a humor levezető szelepként szolgált. Hofi Géza önálló estjei, szilveszteri műsorai a legjobb példák erre. De a rendszer más kegyeltjei (például Moldova György) is ontották a minőségi, kevésbé minőségi, szarkasztikus humorú, hivatalosan szólva építő kritikát megfogalmazó írásokat. És ebben a korszakban élt, és alkotott örökbecsű humoros műveket Örkény István is.

Nagy Koppány Zsolt szerint a kommunizmus alapvetően besavanyító, életkedvsorvasztó hatása máig érezhető a magyar nyelvterületen. Ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy a humor a magyar irodalomban mindig is létezett, sőt sokszor a helyén is volt, csak éppen az ítészek a saját magaslataikról ezt nem így értékelték.

Az előadó szólt arról is, hogy a transzszilvanizmus révén is gyengült az erdélyi magyar humor, mivel a műveknek a megmaradásról kellett szólniuk, és nem holmi Karácsony Benő-féle komolytalanságokról. Akit már nyolcvan éve alig ismer a közönség, míg komoly irodalmat író kortársai benne vannak a köztudatban. A kilencvenes években az Orbán János Dénes és Sántha Attila vezette transzközép generációnak kellett fellépnie polgárpukkasztó műveivel, hogy sikerüljön felülírni a korábbi, a trianoni traumától eredeztethető paradigmát.

Napjaink humoros irodalmat művelő szerzői közül Szálinger Balázst, Hartay Csabát, Maros Andrást és a székely stand-upot művelő Muszka Sándort emelte ki, akikről úgy gondolja, nem könnyíti meg az alkotói érvényesülésüket, hogy nevettető irodalommal foglalkoznak, amelyet a közönség nagyon kedvel, a szakma azonban negligál vagy lefitymál.

A humorra mindenkor leselkedő veszélyek közül a legpusztítóbbnak az egész bolygóra kiterjedő politikai korrektséget nevezte az író, amely sosem látott öncenzúrára, sőt korábbi sikeres, díjat nyert alkotásaik megtagadására készteti az alkotókat.

Példaként említette a magyarul Rém rendes családnak keresztelt sorozatot, amelynek alkotói megtagadták a nagyszerű sorozatban végzett munkájukat, vagyis hogy koruk különféle hétköznapi, emberi visszásságairól beszéltek.

A másik példa a Brian élete című Monthy Python-film híres Loretta-jelenete volt. A rómaiak ellen szövetkezők, anarchisták, békétlenek egy gladiátorjáték délelőttjén az arénában üldögélnek, és arról beszélgetnek, miben nincs igazuk a rómaiaknak, és hogyan kellene ellenük fellépni. Egyikük (Eric Idle) egyszer csak azt mondja, hogy őt mostantól szólítsák Lorettának, és fogadják el, hogy gyereket is akar szülni, mert joga van hozzá. A többiek igyekeznek őt meggyőzni arról, hogy férfi létére nem fog tudni gyereket szülni, mert nincs is méhe, és erről nem a rómaiak tehetnek. Hogy fogja kihordani a gyereket? Szatyorban? – kérdezik tőle.

1979-ben még mindenki egyetértett abban, hogy ez egy nagyon vicces jelenet, de napjainkban, amikor a Brian élete színpadi változata készül, egy LMBTQ-képviselő felszólította John Cleese-t, hogy a Loretta-jelenetet hagyja ki az előadásból. Mert ez egy olyan, a politika által felhasznált téma, amelyen manapság nem lehet viccelődni. Az író megjegyezte: John Cleese úgy nyilatkozott, hogy esze ágában sincs kihagyni a Loretta-jelentet a színpadi változatból.

Nagy Koppány Zsolt kitért arra is, hogy a humor, mivel nem ismer korlátokat, tekintélyeket, rangokat, mindig sérthet valakit. Emiatt (is) több nevettető, humoros irodalommal foglalkozó szerző az önirónia eszközével él, amelyről Nagy Koppány Zsolt azt tartja, hogy ilyenkor a dolog könnyebbik végét fogja meg. De mint mondta, a tapasztalata az utóbbi időben az, hogy akkor is megsértődik valaki, ha a szerző saját magát igyekszik kiröhögni. Pedig, mint mondta, ez volt az utolsó menekülő útvonal a műfaj művelői számára.

A székfoglaló beszéd elején az író azt ígérte, valamiféle cselekvési tervet is felvázol előadása végén. Nem is feledkezett meg erről: „Vissza kell tehát adni a humor méltóságát, amennyire lehetséges, hiszen a minden gáttól mentes humor vállalása a mai píszí világban szinte az egyetlen szabadságforma.”

Farkas Wellman Éva kiemelte az író műveiben a felszabadultságot, a játék örömét, a világteremtés extázisát
Farkas Wellman Éva kiemelte az író műveiben a felszabadultságot, a játék örömét, a világteremtés extázisát
Fotó: MH/Purger Tamás

A székfoglaló beszédet Farkas Wellman Éva József Attila-díjas költő,szerkesztő laudálta, aki tíz éves koruk óta van ismeretségben, barátságban az íróval. Farkas Wellman Éva Nagy Koppány Zsolt írásművészete kapcsán kiemelte a felszabadultságot, a játék örömét, a világteremtés extázisát, amely műveiből érzékelhető, és hogy már gyermekkorában is az jellemezte, hogy a vicces fordulatokat gondosan felépíti, és gyakran a legváratlanabb pillanatban veti be. A költő megjegyezte azt is, Nagy Koppány Zsolt írásaiban sokszor csodálkozott rá arra, hogy egy ismert vicc vagy valós történet hogyan válik magas irodalommá.

Az előadás témája, vagyis a humor, a humoros irodalom nehéz helyzete kapcsán felidézte Verestói György alakját, „aki a 18. század első felében Erdélyben elmondott halotti orációiban igen gyakran anekdotázott, sőt humorizált, és olyannyira népszerű volt, hogy a negyedik vármegyéből is elzarándokoltak az emberek, ha ő mondott temetési beszédet. Mivel megtalálta a helyét ezeknek a szellemességeknek, a hallgatók jelentős részének esze ágában sem volt megbotránkozni. Közel háromszáz évvel ezelőtt ezt elfogadták, a helyén kezelték ” – fogalmazott Farkas Wellman Éva, aki nem titkolta, hogy úgy látja, ma másképp viszonyulnak az emberek a hasonló helyzetekhez, de a humor ma is sokszor segít, és felvidítja a buszon a megfáradt, elkeseredett arcokat.

Kapcsolódó írásaink

Ez a száz mese - etikai kódex

ĀA közelgő Nemzetközi Mesemondó Fesztiválról, Hazug Pistáról és Szamár Jóskáról beszélgettünk Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondóval