Jó, ha szembe jön, amit én terveztem – Interjú

– Úgy tudom, az ön számára elég későn dőlt el, hogy formatervezéssel szeretne foglalkozni.

– Így igaz, és csak fokozatosan jöttem rá, hogy ez az utam. A nyolcvanas években vidéken, pontosabban Nyíregyházán, ahol felnőttem, kevés rálátása volt az embernek arra, hogy az egyes területek hogyan válnak el egymástól. A rajzolás, festés egészen fiatal koromtól fontos volt nekem, de a tanáraim képzőművészek voltak, ezért először úgy éreztem, abba az irányba tartok én is.

– Tehát képzőművész szeretett volna lenni?

– Ez sem volt egyértelmű. Általános iskolában végig kitűnő tanuló voltam, a pályaválasztási tanácsadóban csak annyit tudtak javasolni, hogy menjek gimnáziumba. Később felmerült, hogy apám után esetleg én is jogi pályára lépjek, de ebben is bizonytalan voltam.

– Végül is hogy dőlt el a dolog?

– Érettségi után behívtak katonának. A seregben eldöntöttem, hogy Budapestre költözöm, és felvételizni fogok a Képzőművészeti Főiskolára és az Iparművészetire is. Amikor leszereltem, indult az iparon egy előkészítő, elkezdtem oda járni, és ott kitisztult minden. Oda jelentkeztem. Érdekes, hogy a felvételi bizottságnak tagja volt Simon Károly, az egyik legnevesebb magyar formatervező, aki akkor a Formatervező tanszék vezetője volt, és aki később a Magyar Művészeti Akadémiánál az Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozat elnöke lett. Ő kérdezte meg a felvételin, hogy „maga meg hol volt eddig?”.

– Akkor a főiskolán rögtön megtalálta helyét?

– Igen. Simon Károlyt nagyon kedveltem, végig jó volt vele a kapcsolatom, sokat tanultam tőle, és több ponton is segítette a szakmai karrieremet. És persze rengeteget tanultam a többi tanáromtól is, akik a formatervező szakma krémjét jelentették.

– Érdekes hivatás a tervezőé, hiszen az egyik, amely legerősebb hatással van a kultúránk alakulására. Ezt belekalkulálják?

– Természetesen, ezt tanítják is. Valóban, a formatervező, mivel a munkája kereskedelmi forgalomba kerül, ráadásul nagy példányszámban, erős hatást gyakorol a társadalomra.

– Ebből a szempontból érdekes, hogy egy-egy új termék dizájnját a tervező határozza-e meg, vagy jönnek a marketingesek, és megmondják, hogy mit szeretnének?

– Ez változó. Eleve nem csak ez a két szereplő vesz részt a tervezésben, a vállaltoknál vannak, akik a műszaki fejlesztésért, mások az üzleti és céges startégiáért felelnek, aztán persze ott a marketing és a tervező. Két alapvető út látszik. Az egyik, hogy a cégek saját tervezőket alkalmaznak, akik folyamatosan vesznek részt a fejlesztésekben. A másik, hogy külsős tervezőirodákat vonnak be, amelyekkel amúgy a legtöbbször hosszan tartó munkakapcsolatot sikerül kialakítani.

– Ön is nagyon sok területen kapott már megbízást. Mitől képes arra egy tervező, hogy ugyanolyan eredményesen alkosson audióeszközöket, mint például kávéfőzőt?

– Ennek a munkának az empátia az alapja, meg kell érteni, mi a célja a termékfejlesztésnek. A mi munkánk egyébként nem gyors, a termékfejlesztés nem pillanatok alatt történik, az autóiparban akár éveket is igénybe vehet, így van idő, hogy összeérjenek a gondolatok. Mindemellett az évek során kialakul némi rutin is, az ember tudja, mihez hogyan nyúljon.

– Az elmúlt évtizedek megmutatták, már az sem mindegy, hogy egy mp3-lejátszó fülhallgatójának fekete vagy fehér a kábele. A formatervező trendet követ, vagy létrehozza azt?

– Ez megint a fejlesztés céljától függ. Van úgy, hogy a megrendelő számára túl nagy kockázat volna egy merőben új arány, inkább követi a fogyasztói ízlést. De van olyan is, amikor valami merészen újjal szeretnének robbantani.

– Önnek mindegy, hogy hazai vagy multicéggel dolgozik együtt?

– Nekem eddig több volt a hazai megbízóm, de nem teszek így különbséget. A feladat a fontos, meg a személyes kapcsolat, mert az határozza meg a sikert.

– Van kedvenc területe?

– High-end audióeszközöket azért szeretek tervezni, mert ott kevés a kötöttség, kicsit több szerepet kap az alkotói fantázia.

– Jó érzés a mindennapokban szembetalálkozni egy saját munkával?

– Persze! Doppingol a további munkához! Elmondhatatlanul jó, amikor egy áruházban ott sorakoznak a polcon azok az eszközök, termékek, amelyek nem is olyan régen még csak a tervezőasztalon léteztek – de az én tervezőasztalomon.

– Tanít az egyetemen. Milyennek látja a jövő formatervezőit?

– A tanítás nagyszerű dolog. Érdekes, soha nem terveztem, hogy ezzel is foglalkozzam, megtalált a feladat, de nagyon szeretem csinálni. Ez is egy küldetés: vezetni, segíteni a fiatalokat. Akik között egyébként, hogy a kérdésre válaszoljak, rengeteg a tehetség, és mindenki másképpen, másban tehetséges, ezért nagyon sok irányba lehet elkezdeni gondolkozni.

– Ön számos szakmai szervezet tagja. Ezek sorában mit jelent önnek az MMA?

– A beszélgetésünk elején említettem, menyire fontos volt a pályám során a kapcsolatom Simon Károllyal. Meghatározó volt számomra Scherer József és Lelkes Péter is. Felnéztem rájuk, sokat tanultam tőlük. Mindhárman az MMA Iparművészeti és Tervezőművészeti Tagozatának meghatározó formatervező tagjai voltak. Ők sajnos már nincsenek közöttünk, megürült a helyük, ezért hihetetlenül megtisztelő számomra, hogy a tagozat tagjai jelezték,s zívesen látnának a soraikban. December óta én is része vagyok a közös munkának, és igyekszem aktív lenni. Amikor az ember elér egy bizonyos kort, már nemcsak a saját pályájával foglalkozik, egyre fontosabb a közösség segítése is. Az én feladatkörömben éppen a fiatalok megszólítását tartom kiemelt célnak. Amint említettem, tehetségesek a hallgatók, viszont a virtuális világ elvonja a figyelmüket a kézművességről. Fontos feladat felhívni a figyelmüket arra, hogy micsoda lehetőségek rejlenek a kerámiában, az ötvösségben, a textilben. Ezzel értéket őrizhetünk meg, valamint az ipari tervezés gazdagságát.