Melyik a világ leghosszabb határa?

Az Egyesült Államok és Kanada határának két fő része van: a hosszú határ, amely vízszintesen vágja át Észak-Amerikát a déli szomszédos Egyesült Államokkal, valamint egy másik függőleges határ, amely Alaszka és Kanada között szeli a kontinens északnyugati részén.

A vízszintes szegély nagy része hihetetlenül egyenesnek tűnik a legtöbb világtérképen. Különösen a Lake of the Woods (Minnesota/Manitoba) és a Boundary Bay (Washington állam/Brit Columbia) közötti 2,027 kilométeres szakasz tűnik úgy, hogy megingathatatlan utat követ a 49. északi szélességi fok mentén.

A valóságban ez nem így van. A talajszinten a szegély imbolyog, cikk-cakkban van, és furcsaságokkal van tele.

Több olyan rész is van, ahol az Egyesült Államok-Kanada valóban több száz méterrel eltávolodik a 49. szélességi körtől. Ez nem okoz túl sok problémát, ha nyílt síkságok felett van, ahol az "egyenes vonalú" határ nagy része található, de időnként bonyodalmakhoz vezet.

Például az 1990-es évek végén kiderült, hogy a kanadai határváros, Coutts, Alberta, valójában 363 méter nyúlik ki a szárazföldre, amelynek technikailag a vonal amerikai oldalára kellene esnie. Ezek a kis eltolódások meglepően gyakoriak a 49. szélességi fok mentén. Valójában a becslések szerint Kanada technikailag további 67,2 négyzetkilométer földterülettel rendelkezik a párhuzamos szélességtől délre.

Ez a látszólagos hanyagság azt tükrözi, ahogyan az amerikaiak, a kanadaiak és a britek a 18. és 19. században egy sor szerződéssel, politikai sakklépéssel és furcsa felméréssel húzták meg a határt.

Az 1803-as louisianai vásárlás után az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kezdetben úgy döntött, hogy a területeik közötti határnak a Hudson-öbölbe ömlő és a Mississippi–Missouri rendszerbe ömlő vizek közötti természetes különbséget kell követnie.

De kint a földön a táj nagy része olyan lapos volt, hogy nehéz volt meghatározni, hogy a víz valójában merre folyik. Felismerve, hogy ez a kétértelműség jövőbeli vitákat válthat ki, mindkét nemzet egyetértett abban, hogy a 49. szélességi fok lesz a jelző.

"Nem mintha a briteknek és az amerikaiaknak lett volna térképük, és vonalzót rajzoltak rá. Nem volt térképük, és csak megállapodtak ebben a képzeletbeli vonalban: a 49. szélességi körben. Ezeket a képzeletbeli vonalakat csak tovább vetítették egy olyan földrajzra, amelyről semmit sem tudtak" – mondta Stephen Bown, a Dominion: the Railway and the Rise of Canada szerzője a The Guardiannek.

Idővel az országok alkudozni kezdtek, hogy megerősítsék a határt olyan szerződésekkel, mint az 1812-es háború utáni genti szerződés és az oregoni szerződés (1846), amely végül kiterjesztette a 49. szélességi kört egészen a Csendes-óceánig.

A határ kijelölése azonban nem volt könnyű feladat a műholdak előtti korszakban. A 49. szélességi körön túli földterület nagy része dokumentálatlan terület volt, ráadásul a határ gyakran konfliktusba került olyan természeti adottságokkal, amelyek nem hajlandók egyenes vonallal zárójelbe tenni, mint például a folyók és tavak a hegyekig és erdőkig. A műszerek sem voltak pontosak, így apró hibák halmozódtak fel több száz mérföld alatt.

Ezek a baklövések valódi hatást gyakoroltak az emberek határ menti életmódjára. Vessen egy pillantást a washingtoni Point Robertsre, ahol az Egyesült Államok egy kis darabja csak szárazföldön érhető el, ha átkelünk Kanadába. Hasonlóképpen, az Északnyugati Szög Minnesota exklávéja, amelyet teljesen körülvesz Kanada, köszönhetően a londoni térképkészítők téves számításainak.

A jó hír az, hogy az Egyesült Államok és Kanada történelmileg közeli barátok voltak, ami azt jelenti, hogy kissé kínos határuk ritkán okoz olyan bajt, amely a hadsereg beavatkozását igényli. Még a komoly kereskedelmi viták vagy az annektálás fenyegetése sem változtatta ezt a furcsa határt teljes konfliktusponttá – legalábbis egyelőre - írja az IFLScience.