Montázs
Néha játszani is érdemes a sok politikai nyomasztás mellett
Nyomasztásból sajnos nincs hiány mostanság - háború, tűzvészek, természeti katasztrófák és más rettenetek dőlnek ránk naponta. Az ember látszólag szinte nem bír elbújni a tragikus hírek elől - pedig pontosan a saját érdekében kellene rendszeresen kiszállni a mókuskerékből, s valami mással foglalkozni.
A minap pont a hobbikról értekeztünk, melyek igen hasznos stresszoldók - akár csak a játékok. Orvosilag bizonyított, e tevékenység mind a mentális, mind a fizikai fejlődésben alapvető segítséget nyújt. Nem csak azért, mert friss ismereteket nyújt a világról, hanem azért is, mert segítségével elsajátíthatóak az élethez szükséges készségek. Az pedig szinte csak ráadás, hogy egyben az önfeledt szórakozás élményét is megadja az egyénnek.
A lehetőségek palettája amúgy eléggé széles, s nem is kell minden esetben arra gondolni, hogy az adott játékot boltban, pénzért „kell” megvenni. E téren talán elég arra utalni, hogy az ember ifjúkorában sem kizárólag a bolti eszközök hoztak könnyed perceket.
Az orvostudomány álláspontja szerint a játékok igen hasznosak. Nem csak az elmét, hanem a testet is rendben tartják - s utóbbi igaz akár a szimpla társasozásra is. Ugyanis azzal, hogy az ember izgalmában hadonászik, izeg mozog, változik a vérnyomása, a tekintete ide-oda jár s hogy az agya sem pihen, energiát éget el. Az elménk ugyanis igen nagy fogyasztó, alapállapotban is megeszik harminc-ötven Wattot óránként, ha pedig munkára kényszerítjük, megnő az étvágya.
A játékoknak kiemelten fontos szerepe van a mentális, a fizikai, a szociális, az érzelmi és a nyelvi képességek - de még az esztétikai érzék pallérozásában is. Azáltal, hogy az ember leül másokkal egy asztalhoz, folyamatos nymás alatt tartja szociális énjét, azaz feszegeti a társas viszonyainak a határait. Az pedig szinte alapnak tekinthető, hogy a sikerek mellett a kudarcot is át kell ilyenkor élni - utóbbi pedig, mondjon, állítson valaki bármit is, épp annyira elengedhetetlen az ember életében, mint a fölemelő érzelmek.
Sokáig úgy gondolták, a játék alapvetően a gyermek fejlődésének közege, azonban ma már tudjuk, hogy a felnőttek számára is meghatározó. A világ fölfedezése ugyanis még véletlenül sem zárul le a kamaszkor végével, az a felnőttekre is egyként vonatkozik. (Nota bene aki azt hiszi, hogy clba ért az finoman szólva is tévedésben él.)
Az olyan egyszerűnek tűnő apróságok pedig, mint a vesztesel való együttérzés és a kapcsolatteremtés gyakorlása borítékolhatóan felmérhetetlen előnyt jelenthetnek a mindennapokban.
Aki játszik, az általában képzelődik is, s ha fölfedezhető benne az emberi érzelmek szikrája, akkor a másikhoz való kötődés is kialakul az érintettben. A kaland és annak feszültsége dettó része a játéknak, akár csak az önkifejezés.
Természetesen sokáig lehetne folytatni, de talán ennyi is elég annak megértéséhez, miért kell - különösen mostanság - (nem olykor, hanem éppen hogy) gyakorta kikapcsolni a tévét, „lelőni” a netet, s helyette valami gyökeresen mást csinálni. Például játszani egy parti sakkot, társast - vagy csak szimplán célbadobálni a papírgalacsinokat a kukába.
Pont úgy, ahogy tettük anno, gyermekként - s amikor betaláltunk, akkor a miénk volt az egész világ.
