Montázs

Ólommérgezés miatt veszthette el hallását Beethoven

A szervezetében lévő magas ólomszint hozzájárulhatott süketségéhez és más betegségeihez

Egy friss tanulmány alapján ólommérgezésben szenvedett Ludwig van Beethoven – írja a Live Science, számol be a 24.hu.

Ólommérgezés miatt veszthette el hallását Beethoven
Fotó: NorthFoto

A szakértők úgy vélik, a szervezetében lévő magas ólomszint hozzájárulhatott süketségéhez és más betegségeihez.

A kutatók a német zeneszerző két hitelesített hajfürtjét vetették DNS-elemzés alá, és megállapították, hogy azok riasztóan magas koncentrációban tartalmaznak ólmot, valamint nagy mennyiségben arzént és higanyt. Az egyik tincsben grammonként 380, míg a másikban 258 mikrogramm ólmot detektáltak, az elfogadott mennyiség manapság legfeljebb 4 mikrogramm. A művész hajában az arzén a normál szint 13-szorosában, a higany pedig négyszeresében volt jelen.

Ezek a legmagasabb értékek, amelyeket hajban valaha láttam – mondta a The New York Timesnak Paul Jannetto, a Mayo Klinika patológusa és a csapat tagja. „A világ minden tájáról kapunk mintákat, de ezek az értékek nagyságrendekkel magasabbak” – tette hozzá.

A mérgező fémek magas szintje részben magyarázatot adhat arra, hogy Beethoven miért szenvedett számos betegségben. A legendás zeneszerző a 20-as éveiben kezdte elveszíteni a hallását, a 40-es évei végére teljesen megsüketült, emésztőrendszeri problémái is voltak, és legalább kétszer fordult elő sárgaság nála, ami a májbetegség tünete.

Bár a magas ólomszint összefüggésbe hozható a gyomor-bélrendszeri és májproblémákkal, valamint a hallásvesztéssel, nem valószínű, hogy a koncentráció elég magas volt ahhoz, hogy önmagában Beethoven halálát okozza. Azt, hogy az arzén és higany miként hathatott egészségére, nem fedték fel a szakértők.

Egy korábbi vizsgálat során már elemeztek olyan hajmintákat, amelyeket a zeneszerzőhöz kötöttek, utóbb azonban kiderült, hogy azok egy askenázi zsidó nőé voltak. Akkor szintén magas ólomszintet dokumentáltak. A Jannettóék által nemrég vizsgált hajszálak igazoltan Beethoventől maradtak fenn, a genetikai analízis alapján a művész hepatitis B-vel volt fertőzött, és magas volt nála a májbetegség kockázata.

Hogy mi okozta szervezetében a fémszennyezést, arra több magyarázat is van, elképzelhető, hogy a túlzott borbevitel is szerepet játszott. A korszakban nem volt ritka, hogy a termelők ólomacetáttal tartósítsák borukat, ráadásul az üvegpalackok is tartalmaztak ólmot. A zeneszerző emellett sok dunai halat fogyasztott, amely rengeteg arzént és higanyt tartalmazott.

Kapcsolódó írásaink

Munka vagy hivatás?

ĀNem mindegy, hogy mit dolgozik valaki, hiszen ha valamit nem szívesen csinál, akkor az egészsége bánja