Montázs

30 éves, és nagyon sokba kerül a vodkák királya

Már az üveg is különleges, amelybe palackozták

Az igazán igényes italfogyasztók a cím hallatan biztosan felkapták a fejüket, és nagyon jól tették, hiszen egy olyan vodkát mutatunk, amilyet nem kapni a bevásárlóközpontokban, de még a legkiválóbb bárokban sem – írja a firstclass.hu.

30 éves, és nagyon sokba kerül a vodkák királya
Vintage Vault Vodka
Fotó: Facebook/Chopin Vodka

A magántulajdonban lévő, ultraprémium vodkákat készítő és forgalmazó lengyel Chopin nemrég palackba zárt egy igazán különleges italt: 1993 óta, azaz 30 éve őrizgettek egy párlatot a lengyelországi Krzeskben található központjukban, amelyből most 1000 üveget töltöttek meg. A korlátozott kiadású vodkát Vintage Vault névre keresztelték.

Már az üveg is különleges, amelybe palackozták, ugyanis kézzel vágott, ólommentes ökokristályból készült, a díszdobozt pedig, amelyben az ital található, polírozott égerfából készítették. Az, hogy ez a pakk gyűjtői tétel, nem is kérdés, és ahogy már említettük, összesen ezer darab létezik belőle.

Az ital helyet kapott a világ egyik legexkluzívabb bárjának itallapján, a manhattani (USA, NY) Verōnika bárban, sőt saját koktélt is kapott, a vendégek asztala mellett készítik el az 1500 dolláros (520 ezer forint) Vintage Vault martinit, amelyet ecetes törpebarackkal díszítenek, az alapja pedig természetesen a Chopin 30 éves burgonyapárlata. Az 1500 dolláros árban benne van kétfajta kaviár is, amelyet a kortyok között érdemes fogyasztani, a kaviár sóssága ugyanis még hangsúlyosabbá teszi a Chopin gazdag aromáit.

A Vintage Vault vodka nem szimpla burgonyapárlat, a citrusos illatú, bársonyosan édeskés italban megjelenik a friss zöldalma, vanília, finom grépfrút íze, majd a lecsengés fehér borssal és korianderrel párosul.

Ez jelenleg a világ egyetlen ultraprémium és egyben legdrágább vodkája, amely piaci forgalomba kerül, ára palackonként átszámítva egymillió forint fölött van (3000 USD).

Kapcsolódó írásaink