Montázs
Öt híres feltaláló, akiket a saját találmányuk ölt meg
Zseniális mérnökök, tudósokról és régimódi vakmerők, akik saját ötleteik áldozatául estek

1: „A repülő szabó” leugrott az Eiffel-toronyról, és megpróbált repülni a ruháiból készült ejtőernyőjével.
A francia szabó/ feltaláló, Franz Reichelt egy „ruha-ejtőernyőt” tervezett. Találmányának tesztelésére 1912-ben leugrott az Eiffel-toronyról. Repülése sikertelen volt. Reichelt engedélyt kapott erre a kísérletre a párizsi rendőrségtől, bár az volt a az első gondolatuk, hogy próbabábut fog használni a kísérlethez. Sajnos belehalt a zuhanásba.
2. Az első hőlégballonos meghalt a La Manche csatornán való átkelés közben.
Jean-Françoise Pilâtre de Rozier 1783-ban önként jelentkezett az első emberi hőlégballonos repülésre, mert ezt a megtiszteltetést, nem akarta másnak átengedni. A repülés a nemzetközileg is híressé tette, és ennek a csábításnak nem tudott ellenállni.
Később azonban ketten elsőként lépték át hőlégballonnal a La Manche csatornát, és új nemzetközi hírességeknek számítottak kiütve a nyeregből Roziert.
Pilâtre de Rozier irigykedve nézte őket, és így, hogy már nem volt a figyelem középpontjában, megalkotta a Rozière léggömböt, hogy megoldja az előző kísérletek problémáit. De valami rejtélyes hiba történt a La Manche csatornán való átkelési kísérlete során, és repülés közben meghalt.
3. A kocogás népszerűsítéséért felelős férfi egy reggeli kocogás közben halt meg.
James „Jim” Fixx elindította a kocogást, miután számos fitneszkönyvet publikált, köztük a The Complete Book of Runningot.
Egy kocogás közben „masszív” szívroham után hirtelen meghalt.
Ironikus módon Fixx valójában azért kezdett el kocogni, mert aggódott a szívbetegségekre való örökletes hajlam miatt. Apjának 35 évesen szívproblémái voltak, majd 43 évesen szívrohamban meghalt.
4. A Qin-dinasztia kancellárja kidolgozta az „Öt fájdalom” nevű kivégzési módszert – és később ugyanezzel a módszerrel végezték ki.
Li Si, a Qin-dinasztia kancellárja a Krisztus előtti harmadik században kitalálta az Öt fájdalom (más néven „öt büntetés”) kínzási módszert: az áldozat homlokát megbélyegezték; aztán levágták az orrát; aztán levágták a lábát; aztán kasztrálták; majd kivégezték.
A császár halála után Li Si és Zhao Gao eunuch úgy döntött, hogy felülírja a császár kívánságait, és saját választott hercegüket ültetik be utódként. Zhao Gao ezután Li Si-t az Öt fájdalom módszerével végeztette ki.
5. A legenda szerint egy 16. századi kínai önkormányzati tisztviselő 47 rakétát kötött egy székhez, és megpróbált a Holdra repülni.
Egy kínai legenda szerint Wan Hu, a Ming-dinasztia idején a helyi önkormányzat egyik tisztviselője a Holdra akart utazni. Kínában egészen 1232-ig számoltak be rakéták használatáról (ameddig a kínaiak háborúban álltak a mongolokkal). Ennek eredményeként lehetséges, hogy Wan Hu hozzáfért rakétákhoz.
Azt mondták, hogy két sárkányt és 47 lőporral töltött rakétát rögzített egy székhez, és 47 szolgát kért meg, hogy gyújtsák meg a rakétákat. A legenda szerint „hatalmas robbanás” történt – Wan és mestersége eltűnt örökre. Nem világos, hogy a Wan Hu sztori igaz-e, de egy holdkrátert a tiszteletére Wan-Hoo-nak neveztek el.