Montázs
Hátborzongató vallomás
Hazugságvizsgálón figyelték az időutazó állításait az idegenekről

Adam Archon egy sor rémisztő jóslatot fogalmazott meg a következő évtizedekre vonatkozóan, beleértve azt is, hogy mikor szállnak le a földönkívüliek a Földön. A TikTokon nemrégiben újra közzétett videójában az időutazó felfedte, hogy kevesebb, mint öt év múlva számíthatunk az idegenek látogatására.
Igaz, hogy az idegenek 2028 augusztusában landoltak a Földön – közölte Archon, aki hozzátette, hogy a létezésükről már korábban tudomást fogunk szerezni, de a találkozás 2028-ban fog csak megtörténni.
Az időutazó közölte azt is, hogy a világot 2030-tól egyetlen törvény fogja irányítani.
A világ összes országa egyetlen szupernemzetté fog összeállni – magyarázta a tartalomgyártó, aki mindezeket a kijelentéseket hazugságvizsgálóra kötve mondta el.
S hogy a jóslatok még hátborzongatóbbak legyenek: a poligráf nem jelzett be, vagyis ez azt jelenti, hogy az időutazó igazat mondott.
Nem hazudott. Nagyon gyors válaszokat adott. A kérdező feltette neki a kérdést és azonnal, magabiztosan válaszolt.
Nem észleltek, hogy hazudott volna – jelentette ki a Cancellable podcastban a műsorvezető, Ebrahim Abbas.
Ám Archon állításai és a hazugságvizsgáló nem mindenkit győztek meg. Volt, aki rámutatott, hogy a készülékek nem feltétlenül az igazságot mutatják meg.
A hazugságdetektorok azt jelzik, hogy az illető igaznak hiszi azt, amit mond – idézi az egyik kételkedő hozzászóló érvelését a Daily Star.