Montázs

Fekete dzsungeltea a világ legsötétebb folyója

Kutatók megállapították, hogy a világ egyik legsötétebb folyója a Kongói Demokratikus Köztársaságban található Ruki

A Ruki vize azért olyan sötét, mert medrének enyhe lejtése miatt alig hordoz üledéket, viszont nagy mennyiségű oldott szerves anyag található benne – állapította meg a zürichi Műszaki Egyetem (ETH Zürich) által vezetett nemzetközi kutatócsoport, írja a firstclass.hu.

Fekete dzsungeltea a világ legsötétebb folyója
A Ruki folyó
Fotó: Facebook/ETH Zürich/Matti Barthel

A kutatók szerint az is könnyen elképzelhető, hogy a Ruki a világ legsötétebb folyója. Vize négyszer több szerves szénvegyületet tartalmaz, mint a Kongó folyó és másfélszer többet, mint az Amazonas mellékfolyója, a Rio Negro. A kutatók szerint a széntartalmú anyagok főként az esővízzel kerülnek a folyóba. A dzsungelt áztató eső ugyanis az elhalt növényzetből szerves vegyületeket old ki.

A folyó az esős évszakban el is árasztja az erdőt. A víz ilyenkor gyakran hetekig derékmagasságban áll az erdőben, és csak nagyon lassan folyik el. Ez a folyamat szintén szerves anyagokkal gazdagítja a folyó vizét. A Ruki tulajdonképpen „dzsungeltea” – állapította meg Travis Drake, az ETH Zürich kutatója.

Az egy kilométer széles Ruki a Kongóba torkollik. Vízgyűjtő területét, amely négyszer akkora, mint Svájc, érintetlen mélyföldi esőerdő borítja. A folyó mentén nagy tőzeglápok húzódnak, amelyek az elpusztult, de le nem bomlott növényi anyagok miatt jelentős szén-dioxid-elnyelők. A Ruki szezonális vízszintadatait az 1930-as évek óta jegyzik fel, de mindeddig nem készült róla tudományos kutatás, így a víz kémiai összetételét is először elemezték a svájci vezetésű tanulmányban.

Kapcsolódó írásaink

Mit nem szabad az első randin?

ĀVannak olyan dolgok, amiket érdemes elkerülni, hogy a találkozás pozitív élmény legyen mindkét fél számára és legyen második randi is