Miért kezdtek el az emberek világszerte pizsamát hordani?

A hálóing mint fogalom legalább 1530-ig nyúlik vissza, amikor John Palsgrave francia nyelvész azt írta, hogy „a rövid kabátok és a szűk nadrágok nagy sértést jelentettek a hosszú hálóinges ruhákhoz szokott régi íróknak”, bár ez valószínűleg nem kifejezetten hálóruhákra, hanem inkább a ház körül viselhető laza ruhákra vonatkozott.

Az 1800-as és 1900-as években ezek a hálóingek egyre inkább specializálódtak mint hálóruhák, valamint egyre kifinomultabbá váltak. Az 1800-as években a nyugatiak a „pae jama” vagy „pai jama” – egyfajta laza szabású nadrág, amelyet a Közel-Keleten és Dél-Ázsiában viseltek, zsinórral megkötve –  szóból alkották a pizsama kifejezést

Az 1900-as évek elejéig azonban nem voltak népszerűek. Kiderült, hogy a pizsamák eladását valójában egy bombatámadás indította el.

„A 20. századforduló előtt mind a férfiak, mind a nők elég gyakran viseltek hálóinget, így még a férfiaknak szánt pizsamák is viszonylag újnak számítottak 1900 körül” – magyarázta a BBC-nek Lucy Whitmore, aki doktori disszertációjához az első világháború divatnarratíváiról írt. Amikor Zepplin-légitámadás érte Nagy-Britanniát, ez megváltozott.

„A magazinok elkezdték javasolni, hogy a nőknek vagy praktikusabb hálóruhát kellene viselniük – ha esetleg az éjszaka közepén ki kellene futniuk az ágyukból , vagy olyan hálóruhát, amely valóban szalonképessé teszi őket, ha hajnali 3-kor összefutnának a szomszédjukkal.”

Amellett, hogy szalonképesebbnek tűntek, a pizsamák zsebei sokkal praktikusabbak voltak vészhelyzetekben. Az alvóruhákat – amolyan pizsama, de kevésbé kényelmes, mivel csak azért viseli az ember, mert lehet, hogy lebombázzák – szintén ajánlották éjszakai viseletnek. Ezek nem terjedtek el, de a háború végére a nők körülbelül egyharmada pizsamát viselt az ágyban. Azóta egyre népszerűbbek, inkább a kényelem miatt viselik őket, mint azért, hogy hajnali 3-kor, egy tényleges légitámadás idején hülyén nézzenek ki.