Montázs

Tragédiát rejt a száz éve kihalt óriási szellemváros

A világon több teljesen kihalt város található, de kevés mögött rejlik annyira tragikus múlt, mint a Törökország területén található Kayaköy település esetén

Rengeteg elhagyott település akad, amelyeket nem szép lassan ért el az enyészet, hanem hirtelen, egy nagy történelmi változás, katasztrófa miatt menekültek el az emberek. Ilyen hely Kayaköy, azaz „kőfalva”, a Kaya-völgyben, ma Törökország területén – írja a Firstclass.hu.

Tragédiát rejt a száz éve kihalt óriási szellemváros
Kayaköy
Fotó: NorthFoto

A területen török és görög népesség élt vegyesen, a falut javarészt keresztény görögök lakták, a település pedig láthatóan prosperált a tragédia előtt, kétszintes, kőből épült házak díszítették az egész völgyet, több ezer ember élt itt az első világháború előtt.

Az első világháború, majd a török függetlenségi háború (1919–1923) hozott hanyatlást, az Oszmán Birodalom összeomlott, a romokból megszülető új állam, Törökország miatt a határokat újrarajzolták, és a véres harcok végén még komoly népességcsere jelentett csapást a helyi lakosságnak.

Több mint egymillió görögnek és félmillió töröknek kellett elhagynia otthonát és hazát cserélni, miután lezárult a konfliktus 1923-ban.

Kayaköy elnéptelenedése emiatt következett be. Voltak kísérletek török részről az újratelepítésére, ám ezek kudarcba fulladtak, a teljesen üressé vált várost 1957-ben földrengés sújtotta. A megmaradt ötszáz romház szomorú mementója a 20. század első véres fejezeteinek, ugyanakkor rendkívül látványos utazási célpont.

A hegyoldal házai érintetlenek azóta is, nem volt felújítás, sem újratelepítés, így a kulturális, gazdasági örökség a 20. század elejét tükrözi. A megmaradt otthonok, boltok, kávézók, iskolák romjai, amelyeket a természet erői mellett a fosztogatók sem kíméltek, egy letűnt korra emlékeztetnek.

Szerencsére a folyamat a török kulturális minisztérium intézkedéseinek köszönhetően megállt: a területet múzeummá nyilvánították, és ma már szervezetten látogatható bárkinek.

Kapcsolódó írásaink