Montázs
Tart a legnagyobb Loch Ness-i szörnyvadászat
Furcsa zajokat fogtak a víz alatt

A DailyStar számolt be róla, hogy az egyik keresőcsapat Alan McKenna vezetésével hidrofonnal készített hangfelvételeket a víz alatt.
Pénteken teszteltük a berendezéseket, és négy jellegzetes zajt vettünk fel a víz alatt, amelyekről nem tudjuk, hogy honnan jönnek, és mi az eredetük. Elég izgalmas, de egyelőre nem mondhatjuk azt biztosan, hogy a Loch Ness-i szörny hangja lenne. Ez azt bizonyítja csak, hogy vissza kell mennünk, és ugyanazon a helyen meg kell ismételnünk a keresést – árulta el a lapnak a kutató, aki elmondta azt is, hogy a hangokat 60 láb mélyen vették fel, ez 18 méteres mélységet jelent. A keresőcsapatok a hidrofon mellett infravörös kamerákkal felszerelt drónokkal is dolgoznak, úgyhogy biztos, hogyha létezik Nessi, akkor megtalálják.