Montázs

Fontos az etikus horgászat

Hazánkban a horgászat a legelterjedtebb hobbi

Valóban szenvedést okoz a halnak a horgászat, és állatkínzás a horoggal sebesített állat visszaengedése a vízbe? Némi halbiológia után az etikus horgászat szabályait jártuk körbe, ahol tilos a nyeletés, a sérüléseket pedig kezelni kell – írta meg a 24.hu.

Fontos az etikus horgászat
Képünk illusztráció
Fotó: Northfoto

Hazánkban a horgászat a legelterjedtebb hobbi, legalábbis erre utal a több mint 700 ezer regisztrált horgász Magyarországon. Mindegy, hogy valaki csak egy-egy hétvégére ugrik el pecázni a haverokkal – és talán nem is a halfogáson van a fő hangsúly –, vagy versenyszerűen űzi a sportot, a lényeg: mindannyian fizikai kapcsolatba kerülnek vadon vagy félig-meddig vadon élő állatokkal, és nem azért, mert a hal akarja úgy.

Mindenesetre az etika, az állatokkal szembeni tisztességes bánásmód kapcsán a horgászat ritkán kerül szóba, ezért is volt feltűnő az egyébként elhivatott horgász, sőt „horgásznagykövetként” ismert Trokán Péter nyilatkozata a Borsnak. A színész itt azt mondta, hogy a kifogott, horog által „megsebesített” állat visszadobásával „sportszerűen kínozzuk a halat”. Épp ezért ő inkább hazaviszi és megeszi.

A nyilatkozat értelmezése, körülményeinek tisztázása nem feladatunk, miként moralizálni sem akarunk. Lépjünk is tovább arra, hogy milyen sérülést okoz a horog a halnak, milyen kötelezettségei vannak a horgásznak, és hogyan szabályozza a halfogást a horgászetika. Dr. Dérer Istvánt, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökhelyettesét kérdeztük.

A hal és a horog

A halak kifinomult érzékszerveikkel pásztázzák víz alatti világukat, és ha a horoghoz társított csalit vagy a műcsalit táplálékként azonosítják, habozás nélkül el-, azaz bekapják – a természetben annak van nagyobb esélye a túlélésre, aki gyorsan cselekszik. Ezt követően rögvest el is mozdulnak, arrébb úsznak, például ezt látjuk a felszínen a kapásjelző mozgásából. Az etikus, sportszerű horgászat alapján a horgász ekkor azonnal bevág, vagyis határozott mozdulattal megrántja a zsinórt, amitől a horog a hal szájába akad.

Ilyenkor az esetek 99 százalékában a horog nem megy lejjebb, hanem a hal szájának a szélébe akad bele. Emberek, emlősök esetén az ajkat, arcot átjáró tű komoly fájdalmat tud okozni, amelyre emlékezünk is, a halaknál azonban más a helyzet.

A tudomány jelen állása szerint a halak szájában az emlősökénél sokkal kevesebb idegvégződés található, vagyis fájdalom szempontjából lényegesen passzívabb terület. A halaknál a fájdalomérzetért felelős receptorok megléte még egyáltalán nem jelenti azt, hogy az emberhez hasonlóan éreznének fájdalmat – mondja a 24.hu-nak Dérer István.

„A Wyomingi Egyetem kutatása alapján a halak csupán tudat alatti, alapvetően ösztönös reakciókra képesek, de azok nem tudatos érzéseken –például fájdalmon – alapulnak. Természetesen vannak más szakvélemények is, de a mindenkori vitától függetlenül a halak tisztelete, kímélete nem megkérdőjelezhető.”

Hozzáteszi: biztos, hogy az akasztás valamilyen szintű fájdalommal jár, de ez nem traumatikus, sőt adott esetben az ezt követő fárasztás és „kicsörlőzés” nagyobb stresszt okoz az állatnak. Ugyanakkor a tudományos tényeket bizonyítva számtalanszor dokumentálták például, hogy a visszaengedett halak akár egy óra múlva ismét ráharaphatnak ugyanarra a horogra, sőt naponta akár többször is – amennyiben jelentős fájdalmat éltek volna át és emlékeznének rá, biztosan elkerülnék az adott helyszínt, csalit.

Tilos a nyeletés

Az imént nem véletlenül emeltük ki az etikát és sportszerűséget a gyors bevágással összefüggésben. Ellentéte ugyanis az úgynevezett nyeletés, amikor az ember hagyja, hogy a hal „jól” lenyelje a csalit, és így mélyre jusson az emésztőrendszerében. A hegyes fémdarab ez esetben nyilvánvalóan roncsolja a nyelőcsövet vagy akár a belső szerveket. A szakember hangsúlyozza, hogy épp ezért az indokolatlan nyeletés tilos, a horgászetika az azonnali, szájban történő akasztást írja elő.

A horgász alapkötelezettsége, hogy tudja, mit fogott ki: melyek a védett fajok, milyen méretkorlátozások vannak érvényben, milyen méretű hal felel meg a céljainak – már ha haza akarja vinni a fogást. Meg kell tudnia becsülni az állat súlyát még a vízben, bizonyos határ felett ugyanis kizárólag szákkal szabad kiemelni a halat a vízből a sérülések elkerülése érdekében.

Az ebédnek szánt halat legkésőbb a horgászhely elhagyásakor kíméletes módon, általában a fejre mért ütéssel el kell pusztítani, mindaddig pedig olyan tartószákban kell elhelyezni, ahol nem sérül, és megfelelő mennyiségű oxigénhez jut.

Meddig lehet a parton?

A „fogd meg és ereszd el” típusú horgászatnál további kötelezettségek adódnak, ezek lényege, hogy a hal ugyanolyan állapotban kerüljön vissza a vízbe, mint ahogy kifogták. Nyilván tilos vele durván bánni, „leejteni” a földre, és a horog okozta sebet fertőtleníteni kell. Sőt, a horgászetika szerint a horgász kötelessége eltávolítani a hal testéről az esetleges élősködőket, és ha mechanikai sérülést lát rajta, azt is el kell látnia.

Faj- és időjárásfüggő, hogy egyes halak mennyi ideig maradnak életben a légköri oxigénen, de döntő többségüknél szakszerű halkezeléssel 2-3 perc bőven belefér, semmiféle károsodást nem okoz – folytatja Dérer István.

Néhányukat fejlett bőrlégzéssel szerelte fel a természet, de egy párás, őszi napon egy ponty is például órákig kibírja, míg a nyári kánikulában mondjuk a süllő nagyon hamar elpusztul. Utóbbi azért is fontos, mert ekkor a gyomorsav rövid időn belül elkezdi emészteni a halat, vagyis ha az ember meg akarja enni, lehetőleg nyomban el kell távolítani a belső szerveit.

A visszaengedés sem azt jelenti, hogy vízbe hajítjuk az állatot: óvatosan kell közegébe visszahelyezni és meggyőződni róla, hogy minden rendben van. Néhány fajnál, például tokoknál az elengedés előtt úgynevezett „motoroztatást” alkalmaznak, azaz óvatosan oda-vissza húzogatják, amíg a kopoltyúit átjárja a víz és visszanyeri egyensúlyát, majd beindul a szabadulási reflex. Összefoglalva tehát az etikus horgászat is okozhat minimális fájdalmat és stresszt a halnak, de nem maradandó mértékben, és nem is olyan szinten, ami állatvédelmi előírásokat sértene.

Állatvédelem terén összességében sok-sok egyeztetésre, konszenzusra és kompromisszumra van még szükség, gondoljunk a mindennapi életből még példának okául állatkertekre, állattartó telepekre, az intenzív technológiát alkalmazó halfarmokra vagy éppen az akváriumi haltartásra is.

Nyilván vannak kivételek, az állatokkal való kíméletes bánásmód ez esetben is mindig leginkább az egyénen múlik. Érdemes még azt is megemlíteni, hogy a horgászok tapasztalata, naprakész információi jelentősen segítik a természetvédelem és a tudomány munkáját, legyen szó a fajgazdagság felméréséről, inváziós fajok vizsgálatáról vagy az élőhelyek felméréséről.

Kapcsolódó írásaink