Kinek érhet 700 ezer eurót 15 év az életéből?

A Paradise Németországból érkezett egyenesen a Netflixre, és ez látszik is rajta, legalábbis abból a szempontból, hogy alaptémáját nem éppen úgy dolgozza fel, ahogy egy hollywoodi nagyszabású produkció tenné. Az európai mentalitás tisztán érezhető. Pedig túlmutat egy átlagos német film keretein, ez pedig inkább a kiállítására értendő.

Vegyük például a Lopott idő című 2011-es Andrew Niccol-féle sci-fit, amelynek sztorija szerint egy jövőbeli társadalomban az embereket genetikailag úgy módosítják, hogy 25 éves korukban megálljon az öregedésük, ezt követően pedig minden egyes polgárnak további egy év áll a rendelkezésére.

Innentől fogva az idő szó szerint pénz, és a gazdagok halhatatlanokká válnak, míg a gettókban élő szegényeket kizsákmányolják, így ők arra kényszerülnek, hogy dolgozzanak, kölcsönkérjenek, kolduljanak vagy lopjanak ahhoz, hogy életben maradjanak.

Most pedig lássuk a Paradise alapjait: Max (Kostja Ullmann) adománymenedzserként dolgozik egy Aeon nevű cégnél, amelynek fő profilja egy kronotranszferre keresztelt eljárás, amellyel az embereket meg lehet fiatalítani azzal, hogy éveket adnak hozzá az életéhez, ugyanakkor ez visszafelé is működik, vagyis képesek elvenni éveket az életükből, ezzel rendesen meggyorsítva az öregedésüket.

A kialakított és legalizált rendszer szerint az Aeon szép pénzt fizet azoknak, akik önként lemondanak életük bizonyos számú éveiről, és ugyancsak nagy summákért a kívánt idővel hosszabbítják meg a tehetős kuncsaftok élethosszát.

Persze arra is figyelnek, hogy támogassák a közügyeket is, így például a társadalom leghasznosabb tagjait (például Nobel-díjas tudósokat) ingyen megfiatalítanak. Az adománymenedzser pedig egyfajta házaló ügynök, aki ráveszi a pénzszűkében lévő klienseket, hogy minél több évet adjanak el az életükből.

Hasonló a kezdeti felállás tehát, mindkét film az időkereskedésről szól, mindkét film azt feltételezi, hogy a közeljövőben az idő lesz a legnagyobb értékünk.

Amíg azonban a Lopott idő ebből a csodás elgondolásból végül egy szimpla és nem is túl emlékezetes akciófilmmé degradálja magát, addig a Paradise inkább a thrillervonalat választja, és folyamatosan dobálja fel azokat a kérdéseket, amelyek egy ilyen beállítottságú jövőbeli társadalomban felmerülhetnek.

Max és orvos felesége, Elena (Marlene Tanczik) ugyanis vígan megélnek az Aeonnak köszönhetően, még a luxuskecójukra is megkaptak egy olyan hitelt, amelyről egy átlagember csak álmodhatna. A párocska szép reményei azonban egy csapásra semmivé foszlanak, amikor leég a lakásuk, a biztosító gondatlanság miatt nem fizet, nekik viszont ki kell perkálniuk a banknak a fennmaradó, nem kevés összeget.

Erre azonban képtelenek, így, mivel Elenát megfelelő donornak találják egy kuncsaft számára, neki kell az akarata ellenére kényszeradományt adnia: 38 évvel rövidítik meg az életét.

Max persze minden követ megmozgat, hogy ezt elkerülje, s amikor rájön, hogy az Aeon vezetője, a kronotranszfer megalkotója, Sophie Theissen (Iris Berben) kapta meg a felesége éveit, úgy dönt, elrabolja megfiatalított főnökét, és megpróbálja illegális úton visszanyerni belőle Elena elszívott éveit…