Montázs

Ismeretlen kórokozó fertőzte meg a férfit

Egy kóbor macska harapta meg

Rejtélyes, még a tudomány számára is ismeretlen baktérium fertőzött meg egy 48 éves férfit, miután megharapta a kezét egy kóbor macska – írja az origo.hu.

Ismeretlen kórokozó fertőzte meg a férfit
Képünk illusztráció
Fotó: NorthFoto

Az Egyesült Királyságban élő férfi keze a harapás után 48 órával annyira megduzzadt, hogy a helyi kórház sürgősségi osztályára került – írja a Science Alert tudományos portál.

A kórházban a sebet kitisztították, majd bekötözték, emellett a páciens tetanuszinjekciót és antibiotikumos terápiát is kapott. A gondos kezelés ellenére a férfi egy nappal később ismét a kórházban kötött ki; bal kezén a kis és középső ujjak fájdalmasan megduzzadtak, alkarjai szintén feldagadtak és vörösek lettek.

Az orvosoknak műtéti úton kellett eltávolítaniuk a sérült szöveteket a seb környékéről. A beteg intravénásan három különböző antibiotikumot is kapott, emellett a műtétet követően további antibiotikumokat is kellett szednie. Szerencsére ezúttal a kezelés bevált, és a férfi teljesen felgyógyult.

A kórház orvosai a protokollnak megfelelően megpróbálták kideríteni, pontosan milyen kórokozó fertőzte meg a férfit.

Elemezték a sebből vett mintákat, majd szekvenálták a kórokozó genomját.

Döbbenten tapasztalták, hogy a fertőzést egy eddig ismeretlen baktériumtörzs idézte elő.

Az új baktériumfaj a Globicatella nevű gram-pozitív baktériumnemzetségbe tartozik, egyik közeli rokona a G. sulfidifaciens. Utóbbi számos antibiotikummal szemben rezisztens, és a tapasztalatok alapján félő, hogy az új faj is rendelkezik ezzel a képességgel.

Bár szerencsére a frissen felfedezett baktériumfaj nem elpusztíthatatlan, a brit férfi esete ráirányítja a figyelmet arra, hogy a kóbor macskák számos veszélyes kórokozót hordozhatnak.

Kapcsolódó írásaink