Hogyan halt meg valójában Harry Houdini?

Az egyik bravúr, amelyet oldalról hajtott végre, mint azt változatos önéletrajzából tudjuk, az volt, hogy lehetővé tette az embereknek, hogy a lehető legerősebben hasba verjék. A legalábbis részben tényeken alapuló legenda szerint ezek közül az ütések közül egy ölte meg 1926. október 31-én.

Houdini az Egyesült Államokban járt, amikor egy vízi kínzócella-trükk során eltörte a bokáját Albanyban.

Ennek ellenére folytatta a túrát, és találkozott egy Samuel J. Smilovich nevű diákkal, aki a McGill Egyetemen a spiritualizmusról szóló előadása után kereste meg Houdinit egy róla készült vázlattal. Houdini meghívta a diákot, hogy találkozzon vele a színpad mögött egy show után, ahol a feltételezett gyilkos ütés történt, amelyet Smilovich diákbarátja, Joselyn Gordon Whitehead mért le.

Jack Price, a Houdini öltözőjében történt incidens szemtanúja egy kivonatban írt róla, amelyet később Houdini barátja, Sir Arthur Conan Doyle könyvében közölt. A beszámoló szerint a diák megkérdezte Houdinitól, hogy igaz-e, hogy ütéseket enged a hasára mérni, és be is vitte a végzetes ütést, mielőtt engedélyt kapott volna a próbálkozásra.

„Ezután néhány kalapácsszerű ütést adott Houdininak az öve alatt” – írta Price a Snopes szerint. A diák folyamatosan ütötte Houdinit, egészen addig a pontig, hogy Price megpróbált közbelépni.

„Houdini hirtelen megállította egy ütés közepette, egy mozdulattal, hogy elege van. Amikor Whitehead lecsapott Houdinira, az utóbbi úgy nézett ki, mintha rendkívüli fájdalmat érezne, és minden egyes ütésnél összerándult.”

Price szerint Houdini ezután azt mondta, hogy nem volt ideje felkészülni az ütésekre.

Houdini súlyos hasi fájdalmaktól szenvedett később – ami a következő napokban még rosszabbá vált –, de továbbra is fellépett. Amikor napokkal később egy orvos végre meglátta, akut vakbélgyulladást diagnosztizáltak nála, és azt mondták, hogy azonnal menjen kórházba. Houdini ismét a show mellett döntött.

Felesége, Bess azonban ragaszkodott hozzá, hogy bemenjenek egy korházba, ahol megműtötték, és kiderült, hogy a vakbele kirepedt, és hashártyagyulladásban szenved, két évvel a penicillin felfedezése előtt. Állapota rosszabbra fordult, és október 31-én meghalt.

Az emberek – és a sajtó – hamarosan azt feltételezték, hogy a hasát ért ütések okozták a vakbélgyulladást, amely végül megölte. Whiteheadet nem vádolták semmivel sem Houdini halálával kapcsolatban.

A traumát követő vakbélgyulladás ritka, és továbbra is vita folyik arról, hogy a traumát követő akut vakbélgyulladás véletlenszerű vagy okozati-e. 381 vakbélgyulladással foglalkozó cikket megvizsgálva 28 akut vakbélgyulladást találtak, amelyről úgy gondolták, hogy másodlagos volt a trauma következtében, a közlekedési balesetektől az esésekig.

„Bár ritka – vonják le a következtetést a lapban –, az akut vakbélgyulladás diagnózisát meg kell fontolni közvetlen hasi trauma után, különösen akkor, ha a beteg panaszkodik a jobb alsó hasi fájdalomról, hányingerről és étvágytalanságról.”

Bár valószínű, hogy a trauma vakbélgyulladást okozhatott, az is lehetséges, hogy az időzítés véletlen egybeesés volt. Houdinit sokkal gyakrabban ütötték hasba, mint a legtöbb embert, így ha máskor vakbélgyulladása lett volna, azt könnyen más ütésnek tulajdonították volna. Snopes megjegyzi, hogy az ütés akár meg is akadályozhatta volna Houdinit abban, hogy kezelést kérjen, mert úgy gondolta, hogy a fájdalmat inkább az ütközés okozta, nem pedig az állapota.

Valószínűleg soha nem fogunk biztosat tudni, bár a fertőzés miatti vakbélgyulladás sokkal gyakoribb, mint a trauma okozta vakbélgyulladás, amelynek mechanizmusában még nem vagyunk biztosak.