Ötven éve zajlott le Magyarország legsúlyosabb túszdrámája

Az ötven évvel ezelőtti eseményről kiszivárgó hírek nem csak a helyieket, hanem a teljes országot megrázták. A tragikus eset szűkebb térségen túlmutató társadalmi utórezgései részben máig feltáratlanok.

Az akciójuk végrehajtásához a fegyvereket az idősebbik testvér, Pintye András a balassagyarmati laktanyából szerezte (édesapja kulcsának ellopását követően) 1973. január 7-én a délelőtti órákban.

Civitas Fortissima kitüntető címről híres Ipoly-menti város 1973-ban újra országos figyelmet kapott – ezúttal az első magyarországi túszdráma miatt. Balassagyarmat fejlődési lehetőségei 1920 után a határmentiségéből fakadóan fokozatosan beszűkültek. 1950-ben még megyeszékhely rangjától is megfosztották, amelyet a térség egyre növekvő ipari centruma, Salgótarján kapott meg. Habár ezt követően is jelentős közigazgatási intézmények is maradtak Balassagyarmaton (megyei főügyészség és bíróság, fegyház, Határőrség Kerületi Parancsnoksága), valamint a helyi ipar (vágóhíd, szikvízüzem, betonárugyártó üzem, fatömeg-cikkipari üzem, nyomda és vegyesipari üzem) is foglalkoztatott számos aktív keresőt a városban és annak környékén.

A kortársakban még elevenebben élő 1956-os forradalom hétköznapi tapasztalataival is kapcsolatba hozták a tizenhét évvel későbbi történéseket, a túszdráma okozta felfordulást a városban. A forradalom idején az országos eseményekhez hasonlóan Balassagyarmaton is történtek megmozdulások: a helyi vasúti dolgozók ledöntötték a kórházi szovjet emlékművet, valamint több középületről eltávolították a kommunista jelvényeket és jelképeket. Az 1956-os forradalmat követően viszonylagos nyugalom köszöntött a városra, egészen a helyiek mindennapjait felborító 1973. januári történésekig.

Az 1970-es évek elején a fiatalok jelentős része nehezen találta helyét a kisvárosban. Többek között már Baranyai Antal szociológus is felhívta a figyelmet a balassagyarmati fiatalok esetében előforduló visszásságokra. A „Kisvárosi fiatalok” címen a Népművelési Intézet belső használatára készített 1976-os kiadványban Baranyai Antal által 1972-ben a fiatalok körében készített kérdőíves vizsgálat eredményei szerepeltek, és ezzel kapcsolatban a szociológus megemlítette, hogy:

„A város négyezer fiatalja közül négy-ötszáz, akár családi, akár munkahelyi, akár egyéb problémák miatt, szocializációs nehézségekkel küzd. [...] Az utolsó másfél-két évben több fiatalkorú bandát számolt föl a rendőrség (betörés, sorozatos lopás stb.). Jelentős részben nem a remélhető anyagi haszon szerepelt csak indítékként, hanem egyszerűen az, hogy idejükkel nem tudnak mit kezdeni, s lassan bűnöző társaságokká, galerikké álltak össze. […] Gyarmat az országos listán első helyre került a bűnözésben, ha a fiatalkorú bűnözők számát nézzük, a helyzet még egy fokkal rosszabb. A józan ész azt tanácsolná, hogy a helyi szervek a fiatalság problematikus tíz százalékát a közösségi foglalkozásokra alkalmas intézményekben megpróbálná mintegy »szociálisan leépíteni«.

Megsegítésére és nem adminisztratív megfékezésre gondolunk. Ehhez a város szórakozási, kulturális lehetőségeinek szaporítására volna szükség, amelyhez egyébként a Népművelési Intézet módszertani és anyagi segítséget adhatna.”

A Balassagyarmaton történt tragikus események ötvenedik évfordulójának évében szükséges felhívni a figyelmet, hogy a számos, eddig született értékes mű mellett még mindig maradtak feldolgozatlan források és kevésbé elemzett részletek a túszdráma egész országra kiterjedő utóhatásaival kapcsolatban. A korabeli hírzárlat ellenére a tragikus eseményekről kiszivárgó információk nem csak a helyieket, hanem az egész országot megrázták.

A Pintye testvérek a tragikus akciójuk példáját az első modernkori túszdrámáról, a müncheni olimpián 1972. szeptember 5-én történt esetről vették, amikor a palesztin terroristák tizenegy izraeli sportolót ejtettek foglyul. A balassagyarmati túszdráma ügye a korabeli pártelitnek is kellemetlen volt, hiszen a tettesek szülei kiemelt szerepet vállaltak a helyi pártszervezetben, továbbá a fiatalok elsődleges célja a disszidálás volt.

A fegyverek birtokában a Pintye testvérek aznap este tíz óra körül törtek be a leánykollégiumba miután a bentlakó lányok éppen visszatértek a téli szünidőből. A két fiatal számára a tervezett disszidálást követően úti célként – a túszejtők és a rendőri szervek között közvetítő Samu István főorvos tanúvallomása szerint – felmerült többek között Görögország is. Miután a húsz lányt foglyul ejtették, közölték velük, hogy követeléseket akarnak leadni, és ha az illetékes hatóságok nem teljesítik a kéréseiket, akkor sorban kivégzik a túszokat.

Az első éjszakán öt lány szökött ki az épület egy be nem szegezett ablakán keresztül, és értesítette a járőrszolgálatban levő rendőröket a túszejtésről. A kálvária végül csak tizennégy lány számára folytatódott, ugyanis még egy lány el tudott menekülni, amikor a járőrök behatoltak az épületbe. Ezt követően a tettesek elbarikádozták az ajtót és a diáklányokat az ajtóhoz ültették, és már senkit nem engedtek ki a túszejtők a szobából, annak ellenére, hogy élelmük és vizük sem volt.

Január 8-án reggel Benkei András belügyminiszter is tudomást szerzett az eseményekről, és Balassagyarmatra utazott, miközben teljes riadókészültséget rendeltek el a határőrségnél és a helyi rendőralakulatoknál. Hamarosan a leánykollégium környékét hermetikusan lezárták. Miután hiába próbálták a saját szüleik megadásra bírni a testvérpárt, végül a helyi kórház ideg- és elmegyógyász szakorvos főorvosát, dr. Samu Istvánt bízta meg a rendőrség, hogy tárgyaljon a túszejtőkkel. Több lehetőség is felmerült a fiúk kiiktatására (roham, altatógáz), végül a főorvos javaslatára az idegi kimerítés (többek között a testvérpár közötti feszültségek növelése, ezáltal pedig az egymással való szembefordításuk) mellett döntöttek.

Másnap a túszul ejtett lányok egyike kiugrott a szoba egyik ablakából: több csonttörést (térdkalács, a jobb lábfej és orrcsont) szenvedett, ezért a városi kórházba szállították. A testvérpár azonban csak később vette észre a lány eltűnését. A túszejtésből szabaduló lányok, és dr. Samu István főorvos beszámolói alapján egyre egyértelműbbé vált, hogy bátyjával szemben a kisebbik fiú tartózkodóbb és nagyobb kétségei vannak a túszejtéssel kapcsolatban, ezáltal nagyobb lehetőséget láttak a két testvér belső megosztására.

1973. január 10-én már professzionális mesterlövészek érkeztek a leánykollégiummal szembeni tanácsházára. A hatóságok hírzárlatot rendeltek el, mivel az eset politikai jellege egyre növekedett azáltal, hogy a Szabad Európa Rádió is tudomást szerzett a balassagyarmati eseményekről. Január 11-étől a túszejtők elvesztették a kapcsolatot a külvilággal, mivel dr. Samu István már nem tárgyalt velük: a főorvos korábban többször vizet és élelmet is juttatott be az épületben tartózkodó fiúknak és a túszoknak. A többnapos pszichikai és fizikai nyomás következtében (a lányokat a mosdóba sem engedték ki az első órákban történt szökések után) az indulatok is egyre inkább elharapóztak a túszejtők és a fogvatartottak között: az egyik lány rátámadott az idősebb fiúra, de végül a fegyverét nem tudta megszerezni.

A túszejtők a fenyegetések ellenére a lányokon súlyosabb testi sértést nem követtek el, azonban nem engedték őket aludni. A helyzet fokozása céljából Pintye László az ablakból több lövést is leadott a szemben levő tanácsházára, azonban senkit nem ért találat. A túszdráma utolsó óráiban a túszok és a fogvatartóik egyre inkább kimerültek. Annak ellenére, hogy a kisebbik fiú többször is tárgyalt a rendőrökkel, nem született megállapodás a követelések teljesítése és a lányok szabadon bocsátása ügyében.

A kálvária január 12-én ért véget a raboskodó lányok számára, miután a délelőtti, utolsó tárgyalás során egyértelművé vált, hogy a túszejtők nem adják meg magukat, ezért a rendőrök a munkásőrökkel közösen a kollégium megrohamozását imitálták. Miközben Pintye András tíz-tizenkét másodpercig az ablaknál tartózkodott (korábban csak lányokat mertek küldeni az ablakhoz), a tanácsházán tartózkodó egyik mesterlövész az óvatlan pillanatot kihasználva fegyverével halálosan megsebesítette a mellkasán. Miután a lányok elhúzták az ajtótól a vaságyat, kitörtek a szobából – csak ezt követően rohantak be a rendőrök kutyákkal a terembe. Az egyedül maradt Pintye László nem fejtett ki ellenállást és megadta magát a rendőröknek.

A kisebbik fiút a hatóságok őrizetbe vették, és a Balassagyarmati Fegyház és Börtön épületébe zárták. Dr. Samu István elmeorvosi szakvéleménye alapján László esetében nem állt fenn az elmebetegség, vagy tudatzavar állapota. 1973. február 19-én a megyei bíróság tizenöt évnyi szabadságvesztésre és tíz év közügyektől való eltiltásra ítélte, amely a korszakban a kiskorúak számára legmagasabb kiszabható büntetés volt.