Montázs
Ősi szentély került elő egy angliai forrás mellett
A helyszín legalább 2000 éven át, a bronzkortól kezdődően volt használatban

A Museum of London Archaeology (MOLA) csapata Overstone-nál folytatott feltárást. A lelőhely egyik különlegessége, hogy nagyjából 2000 éven át volt használatban, a szakértők bronzkori és római kori leleteket is felfedeztek a környéken. Simon Markus, a MOLA munkatársa szerint a helyszín rendkívül fontos lehetett a térség közösségének – számol be a BBC cikke alapján a National Geographic.
Kiemelték, a lelőhely legkorábbi maradványa egy barrow-típusú sír, a bronzkori struktúra időszámítás előtt 2000–1500 között épülhetett. A nyughely meglepő módon nem tartalmazott emberi maradványokat, csak öt üres urnát. „A tény, hogy nem helyeztek el emberi maradványokat a barrow-ban, azt sugallja, hogy inkább szimbolikus, semmint funkcionális lehetett” – mondta Markus. Elképzelhető, hogy a lelőhely már a bronzkor előtt is használatban volt.
Egy másik izgalmas felfedezés egy furcsa, a római korban (időszámítás szerint 43–410) emelt kőépület. A struktúrát dekorált vakolat és feltételezhetően festett mennyezet díszítette, és egy föld alatti szoba is tartozott hozzá. Elképzelhető, hogy ez egy, a közeli forráshoz köthető szentély volt. Nagy víztartályok is előkerültek, amelyekben 2000 éves szerves maradványokat, fűzfavirágokat, fenyőtobozokat, dióhéjakat és egy teljes bőrcipőt találtak. A szakértők célja, hogy folytassák a lelőhely tanulmányozását – olvasható a portálon.