Montázs
Tündöklő tehetség egy férfias világban

A TikTok egyik legünnepeltebb magyar sztárja négyévesen kezdett ritmikus gimnasztikára járni, és csaknem tizennyolc évig űzte a sportot, nem is akárhogy: Buda Juli részt vett számos Európa- és világbajnokságon, sőt válogatott versenyző is volt.
A flair bartendinggel egy barátján keresztül ismerkedett meg, aki azt mondta, ha a ritmikus gimnasztikában ennyire bravúros sikereket ért el, meg kellene ismerkednie az akrobatikus mixerkedéssel.
Nem is tévedett.
Olyannyira nem, hogy egy kis gyakorlással és a sportolói múltnak köszönhetően Buda Juli képviseli Magyarországot novemberben Kubában a világbajnokságon, amelyre tavaly nyerte el az indulási jogot, illetve a 2022-es magyar bajnokságon is ő vitte el a pálmát, ami azt jelenti, hogy 2023-ban is ő lesz hazánk képviselője. Sőt majdnem minden versenyen ő nyerte el a legjobb női versenyzőnek járó díjat.
A versenyzési stílusában a többi elem közül kiemeli, hogy rengeteg lábemeléssel dolgozik, illetve akrobatikus mozdulatokat is beiktat a repertoárjába – részletezte, majd arról is beszélt, hogy többnyire férfiakkal versenyzik, akik bár nem szeretik, ha megelőzi őket egy versenyen, ez már elég sokszor megtörtént.
Természetesen Juli nem bízza a véletlenre, amint akad néhány szabad perce, azonnal az üvegekhez nyúl.

Most már bölcsődébe meg óvodába járnak a gyerekek, így délelőttönként tudok gyakorolni. Verseny előtt napi egy-két órát ki tudok rá szorítani, de annál több most nem fér bele – fogalmazott a Montázsnak.
Az eddigi tapasztalatai alapján a versenyzésben a legfontosabb az, hogy ne essen szét a színpadon, és koncentrált tudjon maradni.
„Másokkal előfordul, hogy kifröccsen az üvegből a folyadék. A felkészülésben is azt tartom szem előtt, hogy mindig úgy gyakoroljak, mintha színpadon lennék, ami azt jelenti, hogy gyakorlom az italkészítést, ezért mindig betöltöm az üvegeket. Van, aki üres üvegekkel gyakorol otthon, és amikor a színpadon nehezebb eszközökkel kell dolgoznia, szétesik a produkció” – részletezte a kétszeres magyar bajnok. Beszélt arról is, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni.
„Nekem nagyon megbonyolítja, hogy az italt is mi készítjük el. Az első pár évben mindig elbuktam, mert nem voltam túl erős a klasszikus vonalban, emiatt pontlevonásaim voltak, de az évek során már rutinosabb lettem. Nehéz dolog ezt a kettőt összekötni” – mondta Juli.
A legtöbb pontot azért vonják le a bírák, ha leesik valamelyik eszköz a földre, de a spillekért, azaz ha kifröccsen az ital, ha eltörik az üveg, ha kimarad egy összetevő, vagy ha a versenyzők kicsúsznak az időből, pontlevonás jár. Egy-egy hasonló, kisebb baleset Julit is érte, előfordult, hogy gyakorlás közben véletlenül megvágta magát, máskor pedig a fejére esett az üveg. „Akkor egy kicsit elájultam, de komolyabb baj nem lett belőle” – emlékezett vissza Juli a kezdeti nehézségekre, aki az egyik kedvenc receptjét is megosztotta olvasóinkkal.

Grapefruit Fresh
3 cl grapefruitvodka
1,5 cl grapefruitlikőr
1,5 cl frissen facsart limelé
1 cl bodzaszirup
4 cl ízesített tonik
1 csepp Angostura Bitter
Az összetevőket jéggel mixerbe öntjük, összerázzuk, majd leszűrjük. Ipszilonpohárba töltjük, majd grapefruithéjjal díszítjük.