Lakitelek

A vászondarab

Harminc év, harminc nap, harminc oldal • A Magyar Hírlap évfordulós sorozata 27.

Verssé vált történelem: …így lett kellemes hatású műtárgy, ereklye a néphadseregtől kölcsönzött sátorponyvából, ami egykor formát adott a lakiteleki tanyaudvaron az összehívott tanácskozásnak…

l3
Szabad György és Balczó András

Mert mégis fordult a rendszer csalódásaink ellenére
független ország szabad polgára választott a pártok közül,
pluralizmus, köztársaság, koronás címer, parlament,
megannyi forma, mit a hatalmasok kitöltenek,
ahogy az utódpárt visszatért a királyi címer alatt,
ám a demokráciában a dolgozó nép szóba sem került,
s mintha gebinbe vették volna, s utolsó cseppig kifacsarták
kocsmájukat, hazámat, aztán jöhettünk, gyztesek,
örökölve adósságot és populációt, aki belehibbant
az önmagát autoimmunná betegített szabadságba.

Múltak az évek négyesével, már túl egy negyed századon,
és a diktatúra ellenségeibl egymás ellenségei lettek,
a káderek utódai háromfelé szakadtak végül,
lassan elfogytak az érdek és illúzió futóárkai mentén,
a sátor alatt a profilból szembe forduló arcok
megfogyatkoztak, megöregedtünk, mégis fiatalságunk
árán remélhettünk egy magára talált nemzetet,
akik minden vesztes ciklus után meghaltunk,
föltámadtunk s le-föl-le, mint az óriáskerék utasai,
gyászruháinkban egymás temetésére készen.

Nem szabadna meghalnunk addig, míg a tanácskozás
végzetes mondatai érvényesek és céljai megvalósulatlanok,
míg a háztól hazáig nem jutottunk, csak ha meglett
minden, aminek jegyében a puszta csöndben oszlottunk szét,
ahogy én M. I. templomépít mesterrel autóztam haza,
egy hosszan elnyúló, megváltásra váró világban,
a puszta mélyén pislákoló tanyák és csillagok fell,
kocsmás, templomos Kossuth utcákon, temetk sövénye mellett,
megelzve egy-egy szánalmasan taposó biciklist,
hazafelé a sorsunkká változott Magyarországon.

Hitel, 2016. 9. szám

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom