Lakás

3 tipp, ami harmóniát teremt a terasz és a beltér színei között

Otthonunk színeinek kiválasztása nem kis feladat. Miközben pedig a falfestékek, kanapé szövetek, függönyök és díszpárna huzatok között válogatunk, könnyen megfeledkezhetünk a teraszról, ami éppolyan fontos része életterünknek, mint a ház bármelyik másik pontja. Mivel az agyunk alapvetően értékeli a harmóniát, zavaróvá válhat, ha a terasz teljesen elválik a belső terektől. Cikkünkben ennek megelőzésére és kiküszöbölésére gyűjtöttünk össze pár hasznos tanácsot.

3 tipp, ami harmóniát teremt a terasz és a beltér színei között

Mit kezdjünk a terasszal?

A terasz vagy erkély a legtöbb ember fejében „jó, ha van” jellegű extraként szerepel, akár saját házról vagy lakásról, akár albérletről van szó. Ha nem fordítunk rá tudatosan figyelmet, hogy élhető, hasznos térré változtassuk, így könnyen válik belőle tároló vagy áll kihasználatlanul üresen. Ezekkel azonban az a baj, hogy az ablakon kinézve elég elszomorító látványt nyújtanak.

Ötletek kisméretű erkélyre

Nem kell lemondanunk a hangulatos erkélyről akkor sem, ha csak egy-két négyzetméter áll a rendelkezésünkre. Egy kényelmes kerti szék és egy korlátra akasztható vagy falra erősíthető és lehajtható kisasztal segítségével megőrizhetjük a mozgás szabadságát és hangulatos olvasó sarkot alakíthatunk ki. Itt még akár a reggeli kávé elfogyasztása is jobban eshet.

Ötletek a növények szerelmeseinek

Az átlagos méretű erkélyek és teraszok már egy kis kertészkedésnek is helyet adhatnak. Azzal sincs ugyan baj, ha minden négyzetcentimétert elfoglalnak a növények. Azonban, ha a városi dzsungelt időről időre szeretnénk ki is élvezni, érdemes növényeinkhez hasonlóan nekünk is a magasba törni. Ezt pedig falra erősíthető virágállványokkal, ötletes raklapból készült virágládákkal vagy akár olcsó salgó polcokkal is megtehetjük.

Figyeljünk arra, hogy a legtöbb erkély kifelé lejt egy kicsit az esővíz elvezetése miatt, ha nem rögzítjük az állópolcokat, azok könnyen eldőlhetnek, ami balesetet okozhat. Ha a ház előírásai nem tiltják, futónövényekkel tehetjük privátabbá társasházi erkélyünket, amit hálóra vagy az erkély korlátjára is felfuttathatunk.

Terasz az egész család számára

Egy nagyméretű terasz ideális hely a családi összejövetelek számára. Jó időben kiülhetünk ide a vasárnapi ebédre, ünnepelhetünk szülinapot, eljegyzést, évfordulót a tágabb család körében. Ehhez azonban jól átgondolt elrendezésre lesz szükségünk.

Ha nagy a család, érdemes olyan kerti bútort választani, ami igény esetén bővíthető. Például kinyitható az asztal, stócolhatóak vagy összecsukhatóak a székek, így több is elfér belőlük használaton kívül. Egy hintaágy vagy függőfotel szintén hangulatos kiegészítő lehet a teraszra, amit nemcsak a gyerekek fognak imádni. Ha közel van az út vagy a szomszéd telke, cserepes növényekkel vagy a kertbe ültetett fákkal, bokrokkal tehetjük privátabbá a teraszunkat.

Hogyan teremtsünk összhangot a terasz és a belső terek között?

Megfelelő színpalettával

Érdemes olyan színeket választani a terasz dekorálására, amelyek otthonunkban is megjelennek. Egy tartós kerámiafesték segítségével akár a fa kertibútort is átszínezhetjük, ami ezáltal nagyobb védelmet élvez majd az elemekkel szemben. De a díszpárnák vagy a kültéri szőnyegek is hozzájárulhatnak a színek összhangjához.

Egy cseppnyi természettel

A zöld növények a teraszon és a zöld növények a lakásban segítenek megteremteni a külső és belső tér közötti összhangot. Ha nem vagyunk jártasak a növénytartásban, mindenképp válasszunk igénytelen fajtákat, amik kevés gondoskodás mellett vagy mostoha körülmények között is megélnek.

A szobanövények közül ilyen például az anyósnyelv vagy az agglegénypálma, habár mindkettő erősen mérgező. Ha kisállatunk is van, erre érdemes figyelni. A páfrányok bizonyos fajtái kint és bent egyaránt jól érzik magukat, de az orchideák nevelése sem olyan bonyolult, mint elsőre gondolnánk.

Hasonló anyagok használatával

A rattan népszerű anyag a kültéri bútorok között, de a lakásban is megállhatja a helyét, ha ügyesen használjuk. Válasszunk például belőle készült lábtartót vagy akár asztali lámpát. A természetes anyagból készült szőnyegek szintén jól mutatnak a lakáson belül is, ráadásul vintage romantikus hangulatot kölcsönözhetnek otthonunknak.

Reméljük sikerült pár ötletet adni a terasz berendezéséhez, így az nem fog már üresen állni a következő tavaszra és nyárra. A színek összehangolásával pedig a téli hónapokban is úgy érezhetjük, hogy velünk van egy kis természet, még ha kevesebb időt is töltünk odakint.