Kultúra
Hadifogságban készült fotó került elő Kittenberger Kálmánról
Az ahmednagari táborban készült – korábban ismeretlen – felvételt a Pennsyvaniai Egyetem kislake-i könyvtárában találta meg egy fotóalbumban a kutató
– Kittenberger indiai hadifogságának éveiről sokkal kevesebbet tudunk, mint például a Tanzániában vagy Belga-Kongóban töltött, állatmegfigyelésekben és izgalmas vadászkalandokban gazdag időszakról. Fekete István életrajzi kötetében egy helyen Kittenberger szavait idézi arról, hogy a fáradtság miatt olykor elhanyagolja a naplóírást, vagy talán a hadifogságban nem is volt erre lehetősége?
– A többihez képest ez egy statikus életszakasz volt, ahol – a korabeli dokumentumokat vizsgálva – néhány jelentősebb eseménytől eltekintve – semmi lényeges nem történt. Kittenberger beszámolói alapján persze tudunk részletekről, a fogva tartás körülményeiről, a tábori életről, saját zoológiai jellegű tevékenységéről, de lényegesebb kérdés: hogyan jutott el Ahmednagarba. Tudjuk például, hogy 1914. augusztusi letartóztatását követően nem internálják azonnal Indiába, hanem közel egy évig Hoimában illetve Nairobiban tartják fogva, és ez idő alatt két alkalommal is szabadlábra helyezik. Csak 1915. június elején indul vele a hajó Ahmednagar felé.
– Hogyan tartóztatták le?
– Az ugandai Bugoma-őserdőben tartózkodó Kittenbergert Hoimába hívták, ahol egyszerűen közölték vele, hogy a Monarchia és Anglia között kitört viszály okán letartóztatják. Táborába már nem engedték vissza. Személyes dolgait mind elkobozták, amit egy – a kutatás során előkerült – levél szerint 1917-ben el akartak árverezni. Hogy ez az esemény valóban megtörtént-e, nem tudjuk, mert Kittenberger – aki erről tájékoztatást kap Ahmednagarban – egy tiltakozó, segítségkérő levelet ír a svéd nagykövetségnek. A választ viszont nem ismerjük.
– Tudunk-e valamit az elkobzott holmikról?
– Közöttük volt egy különleges dokumentum, mely nagymértékben hozzájárulna az életút ezen szakaszának vizsgálatához és jobb megértéséhez. Ez pedig Kittenberger harmadik naplója. Kittenberger negyedik afrikai útján ugyanis biztos, hogy három napló keletkezett, melyből kettőt még korábban eljuttatott a Nemzeti Múzeumnak. De a harmadik, amelyet 1914. május 14-én kezdett írni, és amelyben feltételezésem szerint találnánk utalásokat a letartóztatását megelőző körülményekről, az elkobzott holmik között volt. Feltételezve, hogy az angolok a tudományos értékkel bíró könyveket, egyéb – az ott maradt Kittenberger-gyűjteményre vonatkozó – dokumentumokat megtartották – tehát nem árverezték el, és nem semmisítették meg – ezek mind a mai napig megvannak.
– Tudja, hol lehet?
– Mondjuk úgy, sejtem már, hol kell keresni.
– Beszéljünk a fotóalbumról.
– A hadifogságban eltöltött időszak vizsgálata során találtam rá egy fotóalbumra, melyről eleinte csak annyit tudtam, hogy egy bizonyos H. Ehler készítette 1917-ben az ahmednagari fogolytáborban. Az albumot az Egyesült Államokban a Pennsylvaniai Egyetem könyvtárában őrizték. Nyomban felvettük a kapcsolatot az intézmény munkatársaival, akik 48 órán belül e-mailen már küldték is a teljes album szkennelt változatát. Annyira reménykedtem, hogy most sikerrel járunk, hiszen tudtam, hogy ezek lehetnek az első fotók, amelyeken az Indiában raboskodó Kittenberger látható.
– Hogyan tudta beazonosítani a rengeteg fogoly között Kittenbergert?
– Mivel Kittenberger egy oroszlántámadás során elvesztette jobb keze középső ujjának végét, közelről is meg kellett megnéznem, hogy a Kittenbergerre hasonlító férfi ujja csonkolt-e. Ennél a régi, szkennelt fényképnél nem volt könnyű feladat. De a kinagyított képen jól felismerhető a csonkolt középső ujj. Leírhatatlan volt az örömöm, hogy előkerült egy különleges és egyedülálló fénykép Kittenberger indiai hadifogságából. Az albumban egyébként még van két olyan kép, melyekről meg vagyok győződve, hogy azokon is Kittenberger látható, de bizonyítani egyelőre nem tudom.
– H. Ehlerről sikerült megtudnia valamit?
– Sajnos a képek készítőjéről semmit nem tudunk, azt sem, hogy fogoly volt, vagy esetleg az angol fogvatartókhoz tartozott.
- A fotóalbumból kiderül-e még valami a hadifogolytáborról, illetve Kittenberger hadifogolykorszakáról?
– A fotókból viszonylag pontos kép rajzolódik ki a fogva tartás körülményeiről, illetve a tábori életről. Látható, hogy az ahmednagari táborban élénk sporttevékenység folyt, rendszeresen szerveztek például atlétikai versenyeket. Lóversenyekre fogadóiroda is működött. A zenei és színházi élet meghatározó szerepet játszott a foglyok életében. Kamarazenekarok működtek, és amatőr színjátszó csoportok léptek fel. Bár a képek alapján azt gondolhatnánk, hogy a raboknak itt jó sorsa volt, de mint ahogy Kittenberger egy visszaemlékezésében keserűen megjegyzi: „A rab csak rab maradt a szögesdrót mögött.”
– A Fekete István-élet rajz érintőlegesen foglalkozik a hadifogoly-időszakkal. Azt is megtudjuk az életrajzi könyvből, hogy a hadifogolytáborból kiszabadulva Kittenberger hazatér Magyarországra, és utána nem megy vissza Afrikába. Egy idézett naplórészletben azt írja, ez az Afrika már nem az, ahová 16 éve megérkezett. Többet is tudhatunk arról, hogy miért nem folytatja az afrikai kutatást?
– Amikor Kittenberger nyári ruházatban megérkezik a háborútól elgyötört Magyarországra 1919. december 31-én, semmije és senkije nem volt. Úgy fogalmaz: „Megérkeztem egy nyomorult országból egy még nyomorultabba.” Pár személyes tárgy volt nála, és egy Triesztben lopott katonai zubbony védte a tél hidegétől. Barátai, ismerősei meghaltak, vagy elkeveredtek a háború zűrzavarában, családtagjairól valószínűleg nem tudott semmit. Iszonyú nehéz lehetett így az újrakezdés. De ismerve szívósságát és kitartását viszonylag gyorsan lábra tudott állni, köszönhetően annak, hogy neve ekkor már ismerősen csengett sok ember fülében. Gondoljunk csak bele, ilyen szürreálisan nyomorúságos érkezést követően valamivel több mint fél év múlva már a Nimród Vadászújság élén dolgozott. Szerintem ez hihetetlenül nagy teljesítmény, amire csak kevesek képesek.
– Miért nem maradt a Nemzeti Múzeum szolgálatában, mint tudós?
– Erre és hogy a háború után miért nem folytatta zoológiai kutatását Afrikában, egyelőre nincs egyértelmű válasz. De szerintem akkor járunk el helyesen, ha nem konkrét válaszokat keresünk, hanem globálisan tekintünk Kittenberger életútjának erre a szakaszára. A háború tépázta ország gazdasági helyzete és a trianoni tragédia miatt, véleményem szerint, se igény, se pénz nem volt arra, hogy bárki is ilyen jellegű tudományos tevékenységbe kezdjen a határokon belül, vagy azon kívül. (Megjegyzem, hogy a kelet-afrikai kutatási területeken is a háború okozta sebeket gyógyítgatták.) Kittenbergertől sem találtam egyetlen írásos dokumentumot sem, melyben bármi módon utalt volna rá, hogy a háború előtti munkát folytatni szeretné. Úgy gondolom, akkor járunk legközelebb a megoldáshoz, ha Kittenberger erős hazafias hozzáállását vesszük alapul e kérdés tisztázásához. Bár a háborút megelőző dokumentumokból kevésbé, az utána keletkezett írásos anyagból azonban ez egyértelműen kiderül. A saját helyzete és a haza tragédiája szikla szilárdan megerősítették benne azt az elhatározást, hogy itthon marad, és a saját eszközeit felhasználva igyekszik valamit tenni saját maga boldogulásáért és a szegény, maradék országért.
– Az újságírás jelentette számára ezt a lehetőséget?
– A háború előtt létrehozott Nimród Vadászújság 1920-ban már egy országosan ismert szakmai folyóirat volt. Kittenberger számára a végtelen lehetőségek tárháza nyílt meg, mikor az újság szerkesztői, majd főszerkesztői posztját elfoglalhatta. Bár saját tudományos szakmai karrierje így nagyrészt le is zárult, kezdetét vette viszont egy új, hihetetlen elszánt kittenbergeri menetelés, melynek eredménye egy olyan szilárd alapokon nyugvó, magas színvonalú szakmai lap létrejötte lett, mely sok társát túlélve száz év elteltével ma is kapható az újságárusoknál.
