Kultúra
Hetedszerre jön a Szemrevaló Filmfesztivál
Német filmnapok
Öt tematikus blokkban tizenhét filmet vetítenek, melyek elsősorban társadalmi és lélektani kérdésekkel foglalkoznak, de vígjáték, romantikus roadmovie, gengszterfilm és több dokumentumfilm is van a kínálatban. Idén először rövidfilm-válogatás is gazdagítja a programot, melyben Jane Birkin is feltűnik majd. A fesztivál egyik legizgalmasabb, magyar vonatkozású, valós eseményeket feldolgozó darabja Lars Kraume rendezésében a Néma forradalom lesz, de látható lesz Petra Biondina Volpe A nőkért című alkotása, valamint a számos díjat nyert, vizualitásában mesteri Mademoiselle Paradis is, mely Maria Theresia von Paradis életét tárja a néző elé, aki korának Mozarthoz hasonló zeneszerző-zongorista csodagyereke volt. A nagyjátékfilmek mellett a hagyományoknak megfelelően dokumentumfilmeket is vetítenek majd a Szemrevalón. A Hitler Hollywoodja című filmből kiderül, hogy Hitler uralma alatt ezer játékfilmet forgattak Németországban, amelyekkel a közönséget akarták manipulálni.