Kultúra
Zsánerképek, sportolók, meg a lovak
Papp Lacitól a vidéki Magyarországon át a gasztronómiáig – Átfogó életműtárlat mutatja be Hemző Károly fotográfus munkásságát

Fotográfiai berkekben közkeletű a vélekedés: aki sportot magas színvonalon képes fényképezni, az bármi mást is meg tud örökíteni. Hemző Károly fotóriporteri, művészi és később alkalmazott fényképészi tevékenysége is bizonyítéka ennek. A nyolcvanöt évesen 2012-ben elhunyt fotográfus életművét most a Magyar Nemzeti Múzeum mutatja be. A Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzeti Sportközpontok támogatásával megvalósult kiállítás hétszáz négyzetméterén több mint kétszáz vintage-kópiát és eredeti negatívról készített nagyítást állítottak ki a falakon, több százat pedig kivetítve lehet megtekinteni.
Az összes képnek csaknem a fele most kerül először nagy nyilvánosság elé – így többek között azok a művészi csendéletek, finom zsánerképek és intim önportrék is, amelyeket az élete végéig alkotó mester otthoni műtermében készített.
Az ismertebb fotói közé tartoznak a sportolókról készültek: Gyarmati Dezső vízilabdázóról vagy Papp László ökölvívóról, akinek 1956-os kesztyűjét is kiállították. De látható Puskás Ferenc labdarúgó cipője is, hiszen Hemző az Aranycsapat fotósa és a magyar olimpikonok pillanatainak kísérője volt hosszú éveken át.
Az egyik szekció Hemző lovak iránti szeretetének állít emléket: kevés olyan, a lovakat lélekkel bemutató fotósorozatot ismerünk, mint Hemző képeit. A tárlat összegyűjti a közelmúlt technológiájával készített színes fotókat is, mintegy bemutatva, hogy az alkotó képes volt kihasználni a fotóművészet lehetőségeit kortól és eszközöktől függetlenül. A színes fotográfiák kiemelkedő sorozata az utolsó teremben tekinthető meg: felesége és szerzőtársa, Lajos Mari nemzedékeken át népszerű szakácskönyveiben jelentek meg remek gasztrofotói. A kiállítás egyik különleges része az, ahol egyfelől Hemző könyveit és publikációit, másfelől a róla készült írásokat, képi anyagokat ismerhetik meg a látogatók. A különböző multimédiás, interaktív vetítések – korabeli filmhíradókkal, személyes interjúkkal – az elmúlt hatvan év élményszerű megidézését segítik. A kurátor Szarka Klára fotótörténész volt, társai pedig Szabó Lajos, a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum igazgatója és Kiscsatári Marianna, a Magyar Nemzeti Múzeum főmuzeológusa.
Az érdemes és kiváló művészi címmel, Táncsics- és Balázs Béla-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével kitüntetett alkotó művei egyébként több helyen is megtalálhatók, így például a Magyar Fotográfiai Múzeumban, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Budapest Gyűjteményében és az Országos Széchényi Könyvtárban. A Magyar Nemzeti Múzeumnak pedig 2009-ben adományozta a csaknem negyedmillió kockát számláló életművének nagy részét, a tárlat főképp ebből válogat, de szerepelnek képek a Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, valamint a Hemző Károly Alapítvány gyűjteményéből is.