Villasors az elegáns pesti sugárúton

Már a 19. század közepére szűkké vált a pesti Király utca, az egyik fő „ütőér”, amelyen a belvárosból a Városligetig lehetett eljutni, így a formálódó-egyesülő Budapestnek – persze reprezentációs célból is – szüksége volt új, nagyvárosias sugárútra. Andrássy Gyula miniszterelnök ezért a kiegyezést követően, 1868-ban kezdeményezte, majd a Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1870-es megalapítása után végig is vitte a Sugár út – amelyet még életében róla neveztek el – kiépítését (párhuzamosan a Nagykörútéval). Ahogy az Oktogonon most megtekinthető plakátkiállításon is olvasható, már 1841-ben javasolta Kossuth Lajos a Pesti Hírlapban ezt a sugárutat: „Mi szép és kényelmes leend a pestiekre nézve ez árnyas fasorok közt a Lánchídtól kezdve egész a Városerdőig mintegy parkban sétálni s kocsizni, kikerülve a szűk ronda Király utcát s annak unalmas vég nélküli házsorát.”

Tizenöt év, négy szakasz

Három évtizeddel később elkezdődtek a kisajátítások: a mai elegáns út helyén kisvárosias-falusias környezet volt, az operaház helyén mocsaras területtel és kétes hírű kocsmával, a Kodály köröndtől kifelé kertekkel, mezőkkel, vidéki csönddel. A kisajátítások, bontások és újraszabályozás után 1876-ban adták át a fakockákkal burkolt Sugár utat. A korabeli válság miatt kissé megtorpanó fejlesztés még így is viszonylag gyorsan, tizenöt év alatt befejeződött, az utolsó telkeket 1885-ben építették be. Négy különböző szakaszt határoztak meg a tervezők. Az első, a mai Oktogonig tartó részen zárt sorú, három-négyemeletes házak épülhettek, ez a terület készült el a legelőbb, ennek (is) köszönhető az épületek viszonylag egységes, eklektikus-neoreneszánsz stílusa, több Ybl Miklós-alkotással. A második, a Köröndig tartó szakaszon megjelenik a szervizút, ide alacsonyabb házakat tervezhettek, majd a mai Bajza utcáig előkertes épületeket, az utolsó részen pedig szabadon álló villákat kellett alkotni.

Főurak és nagypolgárság

Ez utóbbi szakaszon már az 1870-es évek elején négy „mintaházat” húzott fel a bankok konzorciumából álló beruházó társaság, a mai Andrássy út 122., 123., 129. és 132. számú telkeken – írja történeti összefoglalójában Gábor Eszter művészettörténész. Néhány éven belül pedig főurak vásároltak vagy építtettek maguknak villát – Batthyányiak, Zichyek, Apponyiak –, de az 1880-as években nagy „forgalom” indult be: gazdát cseréltek a házak, újak épültek, átalakítottak régieket. Az egyik, feltehetően viszonylag eredeti állapotában látható legrégebbi villa a mai 114. szám alatti, a Budapesti Városvédő Egyesület adatai szerint 1882-től datálható, valószínűleg Freund Vilmos tervezte. A közelmúltban azzal került be a hírekbe, hogy Katar állam megvásárolta az eladósorban lévő villát az államtól, nagykövetségét szeretné itt berendezni.

Az 1922-ben elhunyt Freund Vilmos jegyzi a mai Péterfy Sándor utcai kórház régi épületét, az egykori Szabolcs utcai, eredetileg izraelita kórház két pavilonját, a mai Duna Palotát, valamint az Andrássy úton két palotát az operaházzal szemközt.

A 114. számú villa Csáky Albin grófé, közoktatási miniszteré volt 1892-től, de a huszadik század első harmadában Weiss Manfrédé lett, aki a szomszédos, 116. szám alatti villát is birtokolta akkor már jó ideje.
A legendás, zsidó származású gyáros – aki szociális érzékenységéről is ismert, hiszen munkásainak orvost, kórházat, óvodát biztosított – az 1910-es években a beházasodó Kornfeld Móriccal és ifjabb Chorin Ferenccel, lányai férjeivel bővülő családjának szánta a szomszédos háza­kat. Az egyemeletes, neoreneszánsz, 114. számú villa érdekességét az erkélyt tartó nőalakok, a Munkácsy Mihály utca felé pedig egy fülkében lévő szobor jelenti – de ami a falai között történ(het)ett, az a magyar történelem sötét időszakának egyik különleges eseménysorozata is.

Kiegyezés a nácikkal

A kiterjedt Weiss család jó kapcsolatokat ápolt a politikával, ifjabb Chorin Ferenc felsőházi tag is volt, a 20. század fordulóján az osztrák–magyar hadseregnek is szállított a gyár. Később, a trianoni veszteség után is megmaradt a Horthy-rendszerrel a jó kapcsolat, ám az 1944-es náci megszállás megpecsételte a család sorsát. A közelmúltban megjelent Szegedy-Maszák Marianne-nek, a Weiss család leszármazottjának kötete, amely apja levelei alapján íródott. Az addig is tudott történet így személyes visszaemlékezésekkel gazdagodott: a család ugyanis 1944-ben kiegyezett magával Heinrich Himmlerrel, a 114. szám alatti villájukba beköltöző SS-tiszt, Kurt Becher közvetítésével. Vagyonuk átadása fejében a mintegy negyventagú família Portugáliába távozhatott, megmenekülve a holokauszt borzalmaitól. Bár a szerző apját, a Kornfeld lányt feleségül vevő Szegedy-Maszák Aladárt Dachauba hurcolták markáns náciellenessége miatt.

A villa később állami tulajdonba került – amint a kommunizmus által szintén gyűlölt család csepeli gyára és sok más vagyona is –, használta a Köztársasági Őrezred is, az utóbbi években azonban üresen, magányosan várta a megújulást.