Kultúra

Vértenger Franciaországból, amerikai recept szerint

A bosszú: Vajon mi értelme lemásolni a tengeren túli horrorfilmeket?

Úgy hallani, nagyon szereti a szakma a francia elsőfilmes Coralie Fargeat A bosszú című akcióthrillerjét. Nem érthető ez a reakció a hazai mozikba most elért alkotást nézve, hiszen bő másfél órán át mást sem látunk, mint a vér fröcsögését, az emberi hús roncsolólódását. Ez lenne az, ami felveszi a versenyt Hollywood hasonló tematikájú filmjeivel?

Mert jól tudjuk, hogy az Európai Unió fontos törekvése a saját filmgyártás felfuttatása, Amerika hegemóniájának megtörése, és bizony nem kis összegeket áldoznak a tagállamok erre a projektre. Aztán ilyen dolgok születnek, amivel pápábbak akarunk lenni a pápánál, pontosabban, arra erősítünk rá, amiből ott, a tengerentúl is sok van. Jelesül vér és iszonyat. Amiben a franciáknak valahogy úttörő szerep jutott: gondoljunk csak a némi filmes értékeket valóban hordozó 2003-as Magasfeszültségre vagy akár a még korábbi Bíbor folyókra. Amelynek már a főcímében rendesen sokkolták a franciák a világot a romló, bogaraktól rágott emberi hús látványával. No, de aztán eljutottak olyan „magasságokig” is, mint a Visszafordíthatatlan, amiben a ma is gyönyörű Monica Bellucci angyali szépségű arcát verik felismerhetetlen péppé, miközben durva erőszakot is tesznek rajta.

Valóban bosszút generálnak az ilyen tettek, de hát hol vannak már mondjuk a nagypapás Charles Bronson-féle Bosszúvágy-filmek. Vagy ha az emberi hús kaszabolását nézzük, hol van már a Rambo 3. keménynek szánt jelenete, amikor Stallone egy töltény lőporával robbantja be oldalán a sebet.

A bosszú című filmben most ebben az új világban horrorisztikus próbatételek elé vagyunk állítva, például, amikor az egyik csapdába esett gonosz hosszasan turkál az üvegcserép után a felhasított talpában. És akkor már meg is érkeztünk Coralie Fargeat történetéhez, mert a forgatókönyvet is ő jegyzi, sőt, még a vágásban is részt vett. A helyzet más filmekből is ismert: van a menő negyvenes pasi, Richard (Kevin Janssens), aki sivatagi vadászvillájába viszi plázacicaszerű ifjú barátnőjét, még a gyermeke elsőáldozása előtt, egy kis lazulásra. És befut még két hasonszőrű cimbora is, s előttük Jen (Matilda Anna Ingrid Lutz – eddig csak a Körök című 2016-os horrorból ismerhetjük) úgy mórikálja magát, hogy egyből sejteni lehet: ennek bizony rossz vége lesz.

És itt már vissza is vehetett volna az alkotó, mert tudjuk, hogy az ilyen akció reakciót szül, és még az is felmerülhet egyes politikailag nem korrekt elmékben, hogy a kiscsajnak nyugton kellett volna maradnia. De ne féljünk, mert aztán hamar eljutunk ennél jóval súlyosabb bűnökig, gyilkossági kísérletig is. Amelyre úgymond joggal vehet elégtételt a plázacicából a tetovált lánnyá átalakuló Jen, csak hát ne állna ki egy fadarab olyan sokáig a hasából. Mert innen átlépünk a science-fiction világába, ami aztán, mint már azt a bevezetésből sejthetjük, vértengerekbe, mit tengerekbe, óceánokba torkollik. És közben, mint egy mészárszéken, láthatjuk a hús vágását, szakadását is egészen addig, míg aztán végül helyre nem áll az erkölcsi világrend.

Amúgy egészen professzionálisan kamerázott és megvágott filmről van szó, csak még néhány keresetlen megjegyzés: a peyote bizonyítottan nem jó a nagyméretű, belső szervek roncsolódásával is járó sebek tizenkét órán belüli teljes gyógyítására. Aztán a sörétes puskára nem szokás távcsövet szerelni, mert azzal általában közelre lőnek, bár kétségtelenül jól mutat a női kezekben egy ilyen felturbózott mordály. Más megjegyzés most nincs, csak a kétely: ez lenne akkor az európai út a mindent elborító Hollywooddal szemben?

A bosszú
Francia akcióthriller (2017)
Rendezte: Coralie Fargeat
10/5