Kultúra
Vendégjátékok a fővárosban
A hetedik alkalommal megrendezett fesztivál célja, hogy lehetőséget teremtsen a találkozásra
Hét nap alatt összesen nyolc produkciót, a vidéki színházak elmúlt évadának legérdekesebb előadásait tekintheti meg a budapesti közönség és szakma a szeptember 3. és 9. között zajló Vidéki Színházak Fesztiválján. Bár a szemlét hagyományosan a szervező Thália Színház épületében tartják, a teátrum régóta várt felújítása miatt idén a Pesti Magyar Színház látja vendégül a vidéki társulatokat – jelentette be a rendezvény tegnapi sajtótájékoztatóján Lantos Anikó fesztiváligazgató. Még hozzátette: ilyenkor igazi ünnep minden este, ráadásul a közönség és a szakma egyaránt szereti a fesztivált, ugyanis így nem kell annyit utazni egy-egy izgalmas előadás megtekintéséért.
Zalán János, a Hevesi Sándor téri színház igazgatója kiemelte, nagy öröm számukra e feladat, hiszen a Vidéki Színházak Fesztiválja alkalmat ad arra, hogy ne csak a közönség ismerje meg jobban a legnagyobb megyeszékhelyek társulatainak előadásait, hanem a fővárosi és vidéki kollégák közt kialakulhasson a párbeszéd, mely a művészi megújulásra is lehetőséget teremt.
A sorozatban hetedszer megrendezett, közös fővárosi és vidéki évadnyitónak is beillő fesztiválon minden évben átadják a legjobb előadás, női és férfi alakítás, díszlet és jelmez díját, valamint egyéb elismeréseket: ezekről idén is öttagú zsűri dönt. A Dobák Lívia dramaturg, Lackfi János író-költő, Tóth Auguszta, a Nemzeti Színház színművésznője és Hábermann Jenő producer alkotta szakmai grémium mellett Makk Zsuzsa, a Mezei néző blog szerzője képviseli majd a közönség véleményét.
A színházi szemlét szeptember 3-án a debreceni Csokonai Nemzeti Színház Három nővér előadása nyitja, mely a júniusi Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) elnyerte a legjobb színpadi mozgás és térhasználat, a legjobb dramaturgiai munka (Kozma András) és a legjobb harminc év alatti női színész (Szakács Hajnalka) díját. Ezen felül a Csehov-klasszikus egyik főszereplőjét, Olgát az a Varga Klári alakítja, aki a héten kihirdetendő Kaszás Attila-díj egyik idei várományosa. A darab rendezője Ilja Bocsarnikovsz.
Debrecen után Kecskemét következik a bemutatók sorában: a Katona József Színház Béres Attila-rendezte Csárdáskirálynőjét tekintheti meg a közönség a fesztivál második napján. Kálmán Imre örökbecsű nagyoperettjének kecskeméti előadása szintén POSZT-díjazott, júniusban a Bónit alakító Szemenyei János vihette haza a legjobb férfi mellékszereplőnek járó elismerést.
A slágereket követően ismét a prózai színház veszi át a stafétát, ugyanis szeptember 5-én Agatha Christie egyik leghíresebb krimije, A vád tanúja adaptációja érkezik Győrből Budapestre, Csankó Zoltánnal a főszerepben, majd a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház mutatja be Caligula helytartója című előadását. A Székely János által írt drámát különösen annak fényében érdemes megtekinteni, hogy két hétre rá lesz a darab budapesti verziója, a Nemzeti Színház produkciója premierje. A Miskolci Nemzeti Színház Shakespeare-átiratot hoz a fővárosba: szeptember 7-én, pénteken este az Ahogy tetszik Rusznyák Gábor rendező által újrafogalmazott változatát („AHOGYTETSZIK”) láthatja a közönség, Jacques szerepében a Jászai-díjas, szinkronhangként országszerte ismert Görög Lászlóval.
Hétvégén a szerelemé lesz a főszerep a Hevesi Sándor téren: szombaton délután, a Sinkovits Imre színpadon a békéscsabai Jókai Színház Hajnalban, délben, este címmel adja elő Dario Niccodemi kétszereplős, romantikus vígjátékát, este pedig a Pécsi Nemzeti Színház társulata játssza Choderlos de Laclos regénye, a Veszedelmes viszonyok színmű-változatát, amely Horgas Ádám rendezésében – Herczeg Adrienn színésznő elmondása szerint – részint a nagysikerű, azonos című holly-woodi filmen is alapul.
A szemlét a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház különleges, stúdió jellegű előadása zárja a nagyszínpadon. A Sediánszky Nóra által írt és rendezett, A név: Carmen című darab, mely Prosper Mérimée kisregényének és Bizet abból készült operájának feldolgozása, igazi csemegének ígérkezik a budapesti színházlátogatók számára.