Kultúra

Véghezvinni a lehetetlent

Olyan Caligula helytartója született Gyulán, amelyet mindenkinek látnia kell – Szász János pörgős, feszült előadást rendezett, jól kihasználva a vár biztosította történelmi hátteret

Székely János Caligula helytartója (1972) című darabja inkább olvasásra, elmélkedésre szánt mű, tézis- vagy könyvdráma, hiszen valójában semmi különös nem történik benne, csak két egymással szemben álló fél beszélget.

Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt 20180629
A Petronius dilemmáját hangsúlyozó szobor Horváth Lajos Ottó és Trill Zsolt felett (Fotó: Nemzeti Színház - Eöri Szabó Zsolt)

Petronius, az őrült Caligula császár szíriai helytartója és Barakiás, a jeruzsálemi templom főpapja győzködi egymást arról, miért muszáj és mégis lehetetlen a császár óriási szobrát felállítani, bevinni a templomba. Az ellentét feloldhatatlan, hiába keresnek rá megoldást. A darab színpadi változataiból azonban valahogy mégis rendkívül erős, nagyszerű előadások kerekednek.

Már rögtön első színrevitelekor, 1978-ban megmutatkozott az erdélyi író blank verse-szerű szövegének hatalma, amikor Harag György ikonikus rendezésében Lukács Sándor és Őze Lajos alakította a két főszereplőt – és nincs ez másként most sem, amikor a Nemzeti Színház két színésze, Trill Zsolt és Horváth Lajos Ottó vitáját hallgatja a közönség. Igazán örömteli, hogy a Szász János által színpadra álmodott előadást nemcsak a Gyulai Várszínházban láthatták a városba látogatók, de szeptembertől a budapesti Nemzetiben is repertoáron lesz. Olyan Caligula helytartója született ugyanis Gyulán, amelyet mindenkinek látnia kell.

Nemcsak azért, mert benne Székely olyan örökérvényű, mindig aktuális erkölcsi, filozófiai, történelmi kérdéseket boncolgat, mint a hatalom és a leigázottak viszonya, a parancsmegtagadás és hűség problémái vagy az egyén szabad döntésének dilemmája, valamint a nemzethalál, illetve az elnyomott kisebbség jogai, hanem azért is, mert rég láttunk ilyen remekbe szabott előadást. Amely az alapszituáció kelepcehelyzetéből kiindulva rettentően komoly, súlyos gondolatokon, tetteken, döntéseken át vezet, mégis rendkívül könnyedén követhető, élvezetes, izgalmas – sőt, bizonyos pillanatokban humoros is.

Köszönhető ez részint Székely János eredeti, verses szövegének, amelyet a színészek elképesztően természetesen és – ami még ennél is fontosabb – érthetően adnak elő egytől egyig. Trill Zsolt általában is nagyszerű, az viszont, amit Petroniusként művel, lenyűgöző. Méltó párja Barakiásként Horváth Lajos Ottó, de segédtisztjei, Lucius és Probus szerepében Kristán Attila és Bordás Roland is kiváló alakítást nyújtanak. Bodrogi Gyula az öreg és megfáradt palesztin király, Agrippa karakterét kellő súllyal, meghatóan játssza abban a pár jelenetben, amikor színpadon van. A Caligula követeként fellépő római lovag, Petronius régi barátja, Decius Rácz József alakításában remekül tölti be rezonőri szerepét.

Szász János rendezésében mindannyian a helyükön vannak, nincs jelenet, karakter, színész, aki kilógna a sorból. Szász nem aktualizál, nyilatkozta is, hogy szerinte a darab örökérvényűsége magáért beszél. Pörgős, feszült előadást rendezett, rendkívül jól kihasználva a gyulai vár biztosította hátteret – kérdés, hogyan fog mindez érvényesülni a Nemzeti színpadán. Ám, tekintve, milyen remekül mozgatja Szász a római katonákat és zsidókat megjelenítő tömeget, valószínűleg Budapesten sem lesz gondja a térkitöltéssel. Az egész előadásnak, színpadképnek viszont még a várnál is különlegesebb légkört ad a Vereczkei Rita által tervezett óriási szobordíszlet, amely mintegy Damoklész kardjaként lebeg a szereplők feje felett, végig szemléltetve a darab fő problematikáját. Petronius elméleti dilemmája Vereczkei szobra által az egész darabra súlyosan ránehezedő, folyamatosan jelenlévő teherként jelenik meg: így lesz kézzelfoghatóvá a Székely János-i választás tragikus lehetetlensége. w



Székely János: Caligula helytartója

Dráma három képben

Rendezte: Szász Jáno