Van egyfejű, van hétfejű, sőt több

Hatalmas feladatot vállalt a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) gárdája, amikor kurátorai úgy döntöttek, hogy Sárkányok mindig lesznek címmel készítenek kiállítást, hiszen a téma kultúrtörténetileg, művészettörténetileg és ikonográfiailag is annyira sokszínű és szerteágazó, hogy azt gondolhatnánk, e téren képtelenség jól működő kiállítást létrehozni. A PIM csapatának azonban mégis sikerült olyan tárlatot alkotnia, ami minden korosztály számára élményszerű találkozást nyújt a sárkányok izgalmas világával.
A mostani tárlat arra vállalkozik, hogy felvázolja a különféle kultúrkörök sárkány­értel­mezéseit, bemutassa a „tudományos” le­írásokra tett kísérleteket, érzékeltesse rendkívül termékeny jelenlétüket a képzőművészetben és az irodalomban. Ezenfelül pedig megteremti a párbeszédet a tradicionális, a modern és a kortárs sárkányábrázolások között, ezzel is rámutatva a téma időtlenségére.

A kiállítás egy irodalmi felvezetővel indul: az egyik falon írók, költők műveinek részletei futnak egymás alatt, oly módon összekapcsolódva, hogy azokból egy-egy sárkánytípus vagy egy adott kor sárkányképe rajzolódik ki. A fal idézetei lényegében felvázolják a kiállítás nagyobb egységeit: az ősi mítoszok, a keresztény kultúrkör, a középkor és a lovagkor, majd a 19–20. század és a kortárs kultúra sárkányairól mesélnek a sorok. A felvezető másik falán Budapest sárkányaival találkozunk: sárkányos épületrészletek fotói kerültek egymás mellé, amelyekre a mindennapokban talán fel sem figyelünk. Ezek a fényképek felszólításként is értelmezhetők: járjunk nyitott szemmel e mostani kiállításban is, hiszen az rengeteg kincset rejt magában.

A kiállítás első tere egy fekete, sötét folyosó, ahol a mítoszok és legendák ősi sárkányai­val, az isteni szörnyetegekkel és a kincsek őrzőivel találkozhatunk. Ebben a blokkban ismerjük meg többek között a mezopotámiai Tiámatot, az indiai Vritrát, az ötfejű Káliát, a lernéi Hüdrát és a világuralmat jelentő gyűrűt őrző Fafnírt. Történeteiket, legyőzőiket a falra applikált idézetekből ismerjük meg, amiket ipar- és képzőművészeti tárgyak, valamint könyvek eredeti példányai és másolataik egészítenek ki: egy üvegdobozban például a Vritrát legyőző Vadzsrát, az égkövet találjuk, de látunk Tiámat és Marduk küzdelmét megjelenítő pecséthengereket, valamint Héraklész és a Hüdra küzdelmét megörökítő bronzszobrot is. Izgalmas még, hogy a folyosó padlójába vájt, üveggel védett részben egy barlangi medve csont­jait, valamint egy eredeti görög vázatöredéket is szemügyre vehetünk.

A következő egységben tovább folytatódik a megkezdett koncepció: a kiállított műtárgyakat irodalmi idézetek színesítik, magyarázzák, ez a rész azonban már a zsidó-keresztény kultúrkör mindenáron legyőzendő sárkányképével ismertet meg minket. Az eredeti Biblia-példányok mellett Rembrandt Ádám és Éva a paradicsomban című alkotása és Dürer Apokalipszis metszetei adják e blokk izgalmát.

A lovagregényekben méltó ellenfelek a sárkányok, szerepük fontos volt a hatalmi reprezentációban is, sőt a középkor embere számára a sárkány a pogányság, az eretnekség, később a legyőzendő emberi tulajdonságok szimbólumává vált. Mindezekről, valamint a Szent György-kultuszról mesél a tárlat Méltó ellenfél címet viselő egysége. Ebben az egységben többek között a Képes Krónika egy eredeti példányát, valamint Károlyi Antal gróf nemesfém szálakkal hímzett halotti címerét is kiállították. Izgalmas, hogy e nyugati felfogást reprezentáló fallal szemben a kínaiak sárkányképével találkozunk: a paravánból, a kiállított tekercsfestményből, a kékfestéses porcelánok motívumaiból, valamint a versidézetekből egyértelműen leszűrhető, hogy a keleti világban a sárkány kegyes istenség, az erő, a béke, a bölcsesség, valamint a császárság szimbóluma.

A sarokba kerültek a különféle bestiáriumok eredetijei és illusztrációi, amelyek a sárkányok „tudományos” leírására tettek kísérletet, majd a Léleksárkány elnevezésű blokk önmagunk elsárkányosodásával foglalkozik. Ebben a részben érdemes megállni, és alaposan szemügyre venni Borbély Szilárd egy rajzát és kéziratát, és persze a nagy fadoboz Weöres- és Olty Péter idézetei is figyelemre méltóak.

A kiállítás ezt követően fokozatosan „kiderül”: az első, szinte teljesen sötét térrel szemben itt már fényes és világos termeken vezet az út, amivel a kurátorok nagyszerűen érzékeltették azt, hogy a sárkány alakja az idők előre haladtával fokozatosan megszelídült. A beugró részben a népi kultúra és a népmesék sárká­nyaival találkozunk. A kiállított néprajzi tárgyakon kártékony bestiaként jelennek meg a sárkányok, míg a népmesékben ezek a lények rendkívüli ellenfelek ugyan, ám korántsem legyőzhetetlenek. Az egyik oldalon többféle kultúrkörhöz tartozó mesék részleteit olvashatjuk, míg a másik oldalon a hozzájuk tartozó illusztrációkat rendezhetjük sorba az erre kialakított polcrendszeren. A legizgalmasabb része a blokknak mégis a középre helyezett fadoboz, amelynek a belsejébe nyúlva úgy érezhetjük, mintha egy sárkány szájába tettük volna a kezünket.

A következő tér a fantasy irodalom sárkányai­val foglalkozik, főként J. R. R. Tolkien, George R. R. Martin, Ursula K. Le Guin, Robin Hobb és Terry Pratchett bölcs, a régi értékeket hordozó és az emberiség ellenpontjainak számító lényeivel, majd az utolsó termet teljes egészében a gyermekeknek szentelik: e „játszótéren” kortárs illusztrációkat nézegethetnek, mesekönyveket olvasgathatnak, rajzolhatnak, plüssökkel játszhatnak, sőt a falra ragasztott képbe még bele is színezhetnek.

A kiállításban azonban nemcsak itt jelenik meg az interaktivitás, az összes blokkban találunk részvételre ingerlő játékokat. A mítoszok világában kipróbálhatjuk a pecséthenger egy másolatát, kézbe vehetjük a Vadzsra égkövet, a bestáriumok illusztrációit egy doboz kukucskálóján keresztül nézhetjük meg, valamint mi, felnőttek is nyomdázhatunk, mintázhatunk, rajzolhatunk.