Kultúra
Új-Zélandon a vámpírok is szórakoztatók
Film. Áldokumentum a mitikus lények megpróbáltatásairól – A készítők klasszikusokat idéznek
A nagy számok törvénye alapján millió fárasztó, félresikerült produkció született, de szerencsére jó néhány emlékezetes darab is. A műfaj, ha úgy tetszik, demokratizálta a filmezést, hiszen tekintettel arra, hogy meglehetősen olcsón elkészíthető művekről van szó, számos olyan alkotó próbálhatta ki magát, akinek talán soha nem lett volna lehetősége hagyományos játékfilmmel bizonyítani.
Az utóbbi években a divathullám a vámpírmítoszt sem kímélte meg, szerencsére azonban a tiniknek készült nagy költségvetésű produkcióikal szemben ezek az alkotások jó értelemben is képesek voltak újat mutatni.
A most mozikba kerülő Hétköznapi vámpírok szintén friss vért pumpál a mítoszba, de az előbbihez képest jóval humorosabb és lazább. Mindez nem túl meglepő, hiszen új-zélandi alkotásról van szó, a szigetországban pedig nagy hagyománya van a horrorvígjátékoknak, elég csak Peter Jackson korai, zseniális alacsony költségvetésű munkáira gondolni. A történet négy különböző korú vérszívóról szól, akik igyekeznek beilleszkedni a huszonegyedik századba, szórakozóhelyekre járnak, ismerkednek az internettel, és próbálják jól érezni magukat, mindennapjaikat pedig egy dokumentumfilmes örökíti meg. A bajok akkor kezdődnek, amikor egy fiatalembert bevesznek a csapatba, és vámpírrá változtatják, a fiú ugyanis fűnek-fának dicsekszik, ezzel alaposan megnehezítve a rejtőzködő életmódot.
Jemaine Clement és Taika Waititi rendezőpáros amellett, hogy előszeretettel figurázza ki a vámpírlegendárium összes elemét a veszélyt jelentő napfénytől kezdve egészen addig, hogy a lények nem látszanak a tükörben, mély tisztelettel nyúl a témához, és elsősorban a klasszikusokból merítkezik.
Az egyik nyolcezer éves szereplő például Nosferatu mása, a régimódi viseletektől kezdve a gótikus elemekig számtalan vizuális poénból érződik a műfaj iránti szeretetük. A humor egészen szélsőséges skálán mozog, az angolosan visszafogott jelenetektől az infantilis betéteken keresztül a direkten sokkoló viccekig. A minőség ugyanakkor erősen ingadozó, a Hétköznapi vámpírok egyik pillanatában még sziporkázó, a másikban azonban már kifejezetten fárasztó. Nem is hagy minket nyugodni a tudat, hogy ebből még többet ki lehetett volna hozni.
Hétköznapi vámpírok
Színes, magyarul beszélő, új-zélandi–amerikai vígjáték, 86 perc, 2014
Rendező: Taika Waititi, Jemaine Clement
Szereplők: Jemaine Clement, Cori Gonzalez-Macuer, Taika Waititi, Jonathan Brugh
7