Tovább kell építeni a horvát kapcsolatot

– Miért csak most jelent meg magyarul a Budapest–Zágráb című kötete, csak nem horvát nyelven írta meg eredetileg?

– Nem, horvátul csak asztali beszélgetésekre vagyok képesítve. Egyik volt tanítványunk, ma már a Zágrábi Egyetem magyar tanszékének munkatársa, Kristina Katalinic készítette el a fordítást. Hozzáértő horvátok szerint kitűnően. Öt esztendőt töltöttem a tanszéken 1999-től, ez akkor még egészen új intézménynek számított, csak öt évvel azelőtt kezdte el munkáját. Magyar irodalomtörténetet tanítottam, nagyrészt olyan hallgatóknak, akik az egyetemen kezdték tanulni nyelvünket. Jöttek Horvátország minden sarkából, őszinte érdeklődéssel.

– A horvát-magyar kapcsolatokat számos rossz történelmi tapasztalat terheli. Milyen légkör fogadta Zágrábban ?

– Nagy élmény volt a Magyarország felé forduló rokonszenv. Mégis megváltozhatnak a történelmi előítéletek, gondoltam. Jó volt magyarnak lenni. Az egyetemen, a hivatalokban, de az utca emberével is találkozva ezt érezhettem. A menekültek befogadásáról, a magyar segítségről, a fegyverszállításról tudott mindenki. Ezzel a jelentős tőkével azonban nem sokat kezdtünk addig. A kilencvenes években lehetett volna építeni rá. Sokat mulasztott ebben Magyarország, a politika, a diplomaták. Mára sokkal közömbösebbek lettek irántunk.

– Hogyan értelmezik a közös történelmi hagyományt a horvátok? Hiszen máig Jellasics náluk az első számú nemzeti hős.

– Fontos változások kezdődtek a múlt értelmezésében. Az alkotmány preambulumában több hivatkozás van a közös államiságra, a történelemkönyvekben is sokat enyhítettek a jugoszláv kommunista időkből származó negatív magyarságképen. Már nem magyar elnyomásnak tartják a kiegyezés utáni korszakot. De folytatni kellene, közösen. Európának is fölmutathattuk volna, hogy a mi régiónknak is van uniós hagyománya. Közös államiságunk több mint nyolcszáz évig állt fönn. És hosszú időn át a közös érdekek voltak a meghatározók. Kifelé is mutathatnánk, hogy lám, a nacionalizmus korának konfliktusai után ma már egymásról pozitívan vélekedünk. Jellasics pedig, amikor átlépte a Drávát ezernyolcszáznegyvennyolc szeptemberében, a horvát zászlókat fekete-sárgára cseréltette ki, vagyis az osztrák császár nevében támadta meg Magyarországot. Most pedig az emlékművén szablyájával nem északra mutat, hanem délre. Amikor ezerkilencszázkilencvenben visszaállították a szobrot, a horvátok ragaszkodtak hozzá, hogy legyen ott a magyar külügyminisztérium küldöttsége.

– Évente több százezer magyar jár az Adriára. Mennyire járul hozzá a tömeges turistaforgalom a jó kapcsolathoz?

– Jelentős mértékben. A legközelebbi tenger számunkra az Adria. Sokan ismerik a tengerparti városokat. Horvátországban rengeteg emléke van a közös múltnak és a magyar művelődésnek is. Az Árpád-házi magyar szenteknek több ereklyéje látható ott, mint idehaza, és korlátoltság volna „visszahozni” őket. Az útikönyvekben viszont kevés szó esik minderről.

– Kapcsolataink múltjáról ír a könyvében, mit mondhatunk a magyar-horvát jövőről ?

– Tudatos munkával kell tovább építeni. A zágrábi magyar tanszék például fontos eredményekkel büszkélkedhet. Többen fordítanak magyarról irodalmat, láthatjuk a folyóiratokban, a megjelent könyvekben. Tavaly óta működik Zágrábban magyar kulturális intézet. A jelenlegi geopolitikai elmozdulások idején mindkét országnak egyre fontosabbak a térségi kapcsolatok. Ehhez viszont jobban kellene ismernünk a közös lehetőségeket. A közép-európai határvidék csak együtt képes megerősíteni pozícióját az Adriától a Balti-tengerig. Az eddiginél jóval nagyobb erőbedobással kell ezen dolgozni.

---

Pályakép

Kiss Gy. Csaba egyetemi docens, az irodalomtudományok kandidátusa, József Attila-díjas irodalomtörténész, művelődéstörténész 1945. április 2-án született. Az ELTE magyar–német szakán szerzett diplomát 1968-ban, majd 1974–1980 között a Nagyvilág című lap rovatvezetője, 1988–1992 között pedig a Hitel munkatársa volt. Az ELTE művelődéstörténet tanszékének docense 1995-től, vendégtanárként többek között a prágai Károly Egyetemen és a Varsói Egyetemen is tanított. Tanulmányokat, esszéket, cikkeket ír a közép-európai irodalomról, társadalmi, kulturális kapcsolatokról. A Magyar Demokrata Fórum egyik alapítója volt 1987-ben.