Történeti hűtlenséggel

Budapest a fénykorában ugyanis, amikor még nem bombázták le az amerikaiak, lőtték szét a szovjetek és rohasztotta le a szocializmus, nem így nézett ki, legalábbis java részében. Ha már a korhűséget kezdtük el boncolgatni: Pater Sparrow, a látványtervező csapata több nagy hibát is elkövetett, például az egyik snittben még magyar rohamsisakban vannak a Gömbös Gyula koporsóját hordozó katonák, a másikban már szovjetben. Ilyen felütés után milyen filmet is várhatnánk?

Úgy tűnik, Gárdos Éva rendezőként nem tudott kihozni többet a Kondor Vilmos által jegyzett bestsellerből, mint egy lazán felvázolt történetet. Ami néha még unalmas is, de mindenképpen hiteltelen. Ez ugyan lehet az álnév mögött rejtőzködő regényíró hibája is, akinek műve alapján a „fejlesztett” forgatókönyvben a németektől tanult „fasiszta” elveket emlegetnek, holott már felső tagozatban különbséget tesznek az olasz fasiszták és a német nácik között. Továbbra is leragadva a történeti hűség kérdésénél: sok mindent elmondhatunk Horthy Miklós Magyarországáról, de azt nem, hogy egy vitéz bokszmeccsekkel is operáló lebujt üzemeltetett volna.

A film bemutatója előtt pedig arról is olvashattunk, hogy a nagy korhűségre való törekvésben odáig is elmentek, hogy összevettek minden korabeli újságot és papírt, amit csak a városban találtak. Ha egy csöpp eszük van, akkor ezt nem teszik, hiszen hogyan lehetne a friss nyomdafestéktől illatozó szerkesztőséget megsárgult újság- és papírkötegekkel illusztrálni? Mindez elhalványulna, ha jó, pörgős, izgalmas, esetleg humoros lenne maga a film, de sajnos nem lett az, csak próbálta felmondani Kondor Vilmos történetét. Egy világváros éjszakai életét két-három kellékautóval és vagy hat műtermen kívül forgatott jelenettel azonban nem lehet bemutatni. Ez talán a legnagyobb baj, de a főszereplő kiválasztásával is gondok vannak: a Gordon Zsigmondot alakítani próbáló Kolovratnik Krisztián talán jó is, hogy otthagyta a színészetet, hiszen érzelmek kifejezésére nem igazán alkalmas az arca. A főhősnő a filmben talán a fotós lány, Eckhardt Krisztina, akit Tenki Réka alakít elég haloványan. Nem érződik rajta, hogy Berlinből, a nácik elől futott Pestre, és nem is nagyon tudja, hogy a pénzen kívül mit akar itt. Legalább a vitézekhez nem méltó elfoglaltságok közepette mutatott Szőllősy Andrást alakító Kulka János elég jól megoldja a feladatot, ahogy Ragályi Elemér is lefényképezi, amit itt és most lehet.

Hosszan folytathatnánk, de már csak arra maradt hely, hogy tudatosítsuk: Gerő Ernő 1936 októberének elején nem járt Magyarországon, 1924-ben kiadták a Szovjetuniónak, és legközelebb csak 1945-ben tette a lábát magyar földre.

Budapest Noir
magyar krimi (2017)
rendező: Gárdos Éva
3/10