Törőcsik Mari ruhája és Darvas-rajzok

Cserhalmi György, Törőcsik Mari, Garas Dezső, Molnár Piroska, Sinkovits Imre: csak néhány színész azon huszonkilencből, akik megkapták a Nemzet Színésze címet. Az elismerést 2000-ben alapította Schwajda György, az új Nemzeti Színház első igazgatója. A nemzet színészének lenni sokkal többet jelent, mint egy kitüntetés átvételét: azok kaphatják meg ezt a címet, akik a magyar nyelv ápolása, a nemzeti irodalom tolmácsolása és a nemzeti színjátszás fejlesztése, népszerűsítése során kimagasló érdemeket szereztek. A tizenkét fős társaságnak mindig öt nő és hét férfi lehet a tagja, s csupán olyan művészek nyerhetik el a megtisztelő titulust, akik betöltötték 62. életévüket, negyven évet eltöltöttek a színészi pályán, vagy legalább húsz évadon keresztül szerepeltek a budapesti Nemzeti Színház színpadán. Bekerülni csak kihalásos alapon lehet, ebben az esetben az új tagot a régieknek kell egyhangúlag megszavazniuk. A címmel – a szakma elismerése mellett – jelentős honorárium is jár, kezdetben ez havonta ötszázezer forintra rúgott, azóta az inflációval együtt emelkedik az összeg.

A Bajor Gizi Színészmúzeum kiállítása ennek a mindenkori tizenkét kiváló művésznek állít emléket. A tárlat legelső termébe lépve rögtön bele is botlunk a múlt és a jelen kavalkádjába: felfüggesztett, hosszú plakátokon néznek szembe velünk színészóriá­saink leghíresebb szerepeikben. Ránk mosolyog például Psota Irén Kurázsi mamaként, Darvas Iván Liliomfiként és Lukács Margit mint Az ember tragédiájának Évája. A sarokban régi jelmezek állnak, így megnézhetjük, mit viselt Sinkovits Imre a Csongor és Tünde Tudósának szerepében, vagy Máthé Erzsi, amikor Gonerilt játszotta. A falakat a Nemzeti Színház, a Madách Színház és a Vígszínház régi plakátjai díszítik. Egy felvételről még azt is megnézhetjük, hogyan alakított Törőcsik Mari és Garas Dezső a Száz év magány házaspárjaként. A szobában még egy játék is helyet kapott, a látogató kipróbálhatja, hogy felismeri-e kedvenc színészeit különböző jelmezekben, megismeri-e jellegzetes hangjukat, vagy össze tudja-e rakni híres színdarabok nagyjeleneteinek képkockáit.

A második terem padlóját gratulációk sokasága borítja, így mi­előtt még szemügyre vehetnénk, mi is van kiállítva ebben a térben, hosszasan vizsgálgatjuk lábunk előtt a kusza feljegyzések sokaságát. A blogbejegyzések, topikok és hozzászólások áradatának forrásai internetes oldalak: a talpunk alatt a legutóbbi nemzet színésze választás alkalmából írt cikkek utáni kommentek olvashatók. „Ahogy a focihoz és a politikához, úgy a színházhoz is mindenki ért” – fogalmazzák meg a kurátorok a terem bejáratánál lévő falon, hiszen ez a helyiség a mindenkori sajtóvisszhangnak állít emléket: oldalt lapozgathatunk a színészekről írt jó és rossz kritikák között, vagy szemezgethetünk a nemzet színészeivel készült interjúk frappáns mondataiból is („Mi a legjobb tulajdonsága? – Az idegrendszerem” – válaszolja például Bodrogi Gyula egy újságíró kérdésére). A látogatónak egyébként arra is van lehetősége, hogy ő maga is kipróbálja a kritikaírást. Megnézheti Az ügynök halálának, a Bors néninek vagy az Ördögöknek egy-egy részletét, majd megírhatja saját észrevételeit az asztalon elhelyezett újság régi lapszámába.

A kiállítás szervezői a kritikai megjegyzéseket a múzeum Facebook-oldalán publikálják majd.
A harmadik terem a színészek rivaldafényen túli, személyes világát mutatja be. Megnézhetjük Törőcsik Mari cannes-i fellépőruháját, Darvas Iván grafikáit, emellett fotók, könyvek és hangfelvételek engednek bepillantást a művészek magánéleté­nek rejtelmeibe. A negyedik, azaz az utolsó szoba pedig a jelen és múlt tereként őrzi a régi és jelenlegi Nemzet Színészeinek emlékeit: a bal oldalon a már nem élő legendák szobrainak, emléktábláinak fotói, a jobb oldalon pedig a jelenlegi tizenkét tag tablója látható. Közben egy film is pereg a teremben, többek között Törőcsik Mari, Bodrogi Gyula, Molnár Piroska és Király Levente meséli el, hogyan zajlik a nemzet színészeinek élete, és mit gondolnak a színművészet fennmaradásáról.