Törékeny vágyak szállítója

Ahogy a 19. század második felében az iparosodás elérte Óbudát, úgy fogytak el sorban azok a területek, ahol a jórészt sváb gazdák korábban földet műveltek, szénát kaszáltak, állatot tenyésztettek. Ha a Kaszásdűlő városrész könnyűiparát nézzük, valamikor a Filatori-gátnak nevet adó selyemgombolyítóval indult a virágzás, és talán éppen Hüttl Tivadar múlt századfordulón alapított porcelángyárának 1991-es privatizációjával, majd felszámolásával végződött. Az Óbudai Múzeum legújabb, a tervek szerint őszig látható időszaki tárlata Törékeny vágyak címmel ez utóbbi üzemnek állít emléket.

A csehországi Elbogen városából 1854-ben megérkező evangélikus Hüttl família kezdetben csak az elbogeni és más nyugati porcelánüzemek lerakatait vezette a fővárosban, majd nyers porcelánok behozatalával festőüzemet is szerveztek Pesten. A fő profil a családi és a vendéglátópari edények voltak, oly sikeresen munkálkodtak, hogy a kifogástalan festői munka, illetve a herendi gyár problémái miatt 1883-ban elnyerték a császári és királyi udvari szállítói címet is, saját gyártásra pedig mindezek után, a múlt századfordulón álltak át. A három évtized alatt befutott páratlan karriert, majd a folytatódó sikertörténetet, illetve az 1951-es államosítás utáni időszakot egyaránt felöleli az igényesen összeállított és berendezett kiállítás, amelyen nem mellékesen megismerkedhetünk a porcelángyártás alapjaival és mesterfogásaival is.
Segít ebben az a videó is, amelyen egy hajdani munkás beszél az egyik tárlóban bemutatott kis figura összeállításáról és festéséről. A hajtóját a hátán hordó indiai elefánt nyolc különálló darabból lett összeragasztva, azután került rá a máz, végül pedig jött a festés. Ez lenne a porcelángyártás lényege: előbb a forma előállítása kaolinból, földpátból és kvarcból formázással vagy éppen öntéssel. Majd a három vagy még több, különböző hőfokokon történő kiégetés.

Így dolgozott mindenki a szakmában, csakhogy Hüttl Frigyes, az alapító unokaöccse nem elégedett meg az ismert eljárásokkal, hanem kikísérletezte például a „couleur rosé Hüttl” nevű rózsaszín anyagot is, amelynél már maga a massza is ezt a színt hordozta. Az udvari szállítói cím megszerzésében is egy bejegyzett találmány segített. Hüttlék megoldották, hogy az ezüstöt és aranyat tartalmazó, az edények peremére kerülő fémzománc dísz tartósan megmaradjon, ne kopjon, illetve az égetéskor ne váljon le. Ezért 1900-ban szabadalmat nyújtottak be az ezüstpor mellett agyagból és ólomüvegből álló kötőanyagra, amellyel kitűnő eredményeket értek el.

Az udvari szállítások az 1870-es, a herendi gyárnak adott 4500 darabos megrendelés akadozása után, a várbeli királyi palota felújításának idején kezdődtek. A Ferenc József arabeszkes monogramjával és a Szent Koronával ellátott, peremeiken babérlevélsorral díszített darabok adják a tárlat esszenciáját. Az uralkodó és családja által használt szerviz mellett külön, úgynevezett Waldstein-díszítményes készlet készült a körülöttük szolgáló katonáknak, illetve egy jóval egyszerűbb a személyzetnek. Ezekből is láthatunk alapdarabokat.
Az ilyen típusú megrendelések 1918 után is folytatódtak, csak akkor az Országgyűlésnek és a nagykövetségeinknek szállítottak Hüttlék. A második világháborús bombázásokban azután megsemmisült a teljes készletük, 1951-ben államosították a gyárat, amely Aquincum Porcelángyár néven működött tovább 80-120 fős létszámmal. Központi utasításra a profil is megváltozott, az edények helyett ezért a hatvanas évektől sok szobaszekrényen megjelenő díszműveket, szobrocskákat, avagy nippeket kezdtek gyártani, jórészt iparművész tervezők elképzelései alapján.

A gyár ismét prosperáló ezen időszakából is jócskán láthatunk termékeket az Óbudai Múzeum kiállításán, köztük aktszobrokat, mese- és állatfigurákat, karácsonyhoz, húsvéthoz köthető darabokat, de trófeákat, emlékérmeket is. A negyven év alatt az „aquazur” technológiát, a máz alatti festést kikísérletező Ősz Szabó Antónia vezető tervező mellett olyan művészek is dolgoztak ide, mint Schrammel Imre. Miután 1985-ben már működött a jászkiséri, kihelyezett festőüzem, és beszerelték a modern gázkemencéket is, a rendszerváltáskor kárba veszett a sok innováció: 1991-ben az új tulajdonos lakatot tett az üzemre, az új kemencéket is gyorsan pénzzé tette.