Kultúra

„Ti az élő múlt vagytok”

Antoine és Désiré fényképregénye – Negyven éve jelent meg a Bereményi–Cseh-nagylemez

Először látható a Cseh Tamás második nagylemezéhez készült teljes fotósorozat Bereményi Géza és Vető János könyvében. Az Antoine és Désiré – fényképregény az 1970-es évekből című kiadványban az író mondatai szolgálnak szöveges illusztrációként.

„Ti az élő múlt vagytok”
Cseh Tamás
Fotó: fidelio.hu

Negyven éve, 1978-ban jelent meg a Cseh Tamás–Bereményi Géza szerzőpáros Antoine és Désiré című albuma, amely a két bajkeverő, két őskarakter, két bohóc életét mesélte el. Széttárt, a szemből süvítő széltől lobogó kabátszárnyakkal, fejükbe húzott kalappal, előredőlve, majd felborulva, belehasítottak a belvárosi éjszakákba. A szakadó, mindent elmosó esőben áztak, kísérletezgettek, múltat idéztek, bogarat fogtak, tangót énekeltek, és persze nőket hajkurásztak.

Ezt követően szinte életre keltek és önálló utakon kezdtek járni, később is felbukkantak Cseh Tamás-estek főszereplőiként, s a neves szerzőpáros elválaszthatatlan figuráivá váltak. Most, a jubileumon ismét itt vannak, kabátjuk még mindig lobog: Vető János az eredeti albumhoz készült fotókat gyűjtötte most egybe, és kínálta fel Bereményi Gézának, korunk egyik legnagyobb lényeglátójának némi múltidézés céljából.

Így született egy újabb Antoine és Désiré-történet, ezúttal fényképregény formájában. A két főhős megdöbbentő személyisége, kiszámíthatatlan, gunyoros viselkedése és a szájukban szinte szürreálissá váló mondatok életérzéssé formálódtak: a hetvenes évek dohos, kiúttalan bezártságának par excellence kifejezőivé. Antoiné és Désiré két maszk, két jelmez, amelyet egyszerre ölt magára mindenki. Igazi Goljadkin urak, Én és Énke, az emberi identitás két ellentétes pólusa. Az életet habzsoló, mértéktelen én és a polgári lét korlátai között szigorúan, jólfésülten járó, alkalmazkodó én. Hát ők volnának Désiré meg Antoine, két körmönfont, palackból kiengedett szellem, a csellengés nagymesterei.

Bereményi és Vető nem egy új, kerek történettel áll elő, csupán impressziókkal, rövid szkeccsekkel egészíti ki a két barát legendáriumát. Vető fotói nem kizárólag művészi szándékkal készültek, hiszen mint elmondta, a képek egy része csupa véletlenszerűségből született. Az esztétikum helyett sokkal jelentősebbek a testhelyzetek, a gesztusvilág és a háttér mint szociális kontextus. Bereményi hozzátoldott szövegrészleteivel a művészeti és szociográfiai jelentőségű alkotások vékony határmezsgyéjére szorulnak és ott kénytelenek lavírozni. Hiszen a Kádár-korszak jellegzetességei látens és manifeszt módon is előkerülnek, méghozzá a megszokott ironikus stílusban, éppúgy, ahogy a Cseh–Bereményi dalok karakterei unos-untalan kikacsintanak ránk. A kacsintgatás pedig szükséges egy olyan korban, ahol potenciálisan megfigyelés alatt állhatunk bármikor. Bizonytalanság egymás és a világ dolgai iránt. Désiré és Antoine a képeken Cseh Tamás fejében kelnek életre, az ő elméjének vetítővásznán indulnak útra, de már első lépésként fellázadnak teremtőjük ellen: „Ez azt képzeli, hogy el tud gondolni minket.”

A főszereplők máris leválnak a mindenkori nagyhatalomról, és sunyi mosolyokkal tekintgetnek csak vissza rá. A szabadság illúziója ez, egy képzelt függetlenség, aminek a balsejtelme újból és újból fölbukkan, miközben elindulnak, hogy jó munka, szakma után nézzenek, oldalba vizeljenek néhány omladozó vakolatú épületet, és megigyanak még egy-két féldecit a presszóban. Tamás és a néha felbukkanó Géza pedig háttérszereplőkké válnak, kitalált karaktereik kiforgatják a dolgok állását, s a szerzőpáros rossz kísértetként követi útját hőseinknek, akik egy véletlenül szerzett összegből végül meg is hívják teremtőiket egy italra. Közben eleresztenek egy-egy viccet is. Disznó vicc vagy politikai? Még az elbeszélő sem tudja, annyira mindegy.

Úgyis csak Désiré érti, a többiek nem, vagy talán csak nem merik. A jelenetek között persze ifjúságuk nagy filozófiai tételeit is boncolgatják, Désiré a pultossal szemben állva döbben rá: „Alapjában véve csak a büntetéstől való félelem tartja kordában az embert, így marad meg nyugton saját javai birtokában.” A felismerésre egyetlen gyógyír van: belökni egy újabb rövidet és fittyet hányni a tovább ócskult cipőre, az egyetlen tulajdonra, ami még birtokukban maradt. És persze nincs Antoine meg Désiré nők nélkül, fehér babák, babácskák nélkül.

Sok-sok Éva bukkan fel, római számmal jelölt Évák, akik vagy fenyegetően összeráncolt tekintettel méregetik a két ismeretlent s firtatják szándékukat, vagy pedig kisugárzásuktól aléltan iszogatnak velük s válnak újabb meghódított prédává. Vető képei Bereményi szövegeivel szinte megelevenednek előttünk, a mosolyok pimasz utalásokká válnak, a mozdulatok és helyszínek sokkal erőteljesebb jelentéshordozóvá, és ettől még valóságosabbnak érzékelhetjük a dalokat is. Antoine és Désiré halhatatlan története pedig új dimenzióból közelíthető meg e könyv által. Egy új távlat ez a Cseh Tamás-dalok befogadásának végtelenül hosszú horizontján.

Szomszédunk, Cseh Tamás

Cseh Tamás dalszerzői, színházi, film- és képzőművészeti munkásságának állít emléket az Irodalmi Magazin 2018-as legutóbbi száma. Mint azt a magazin bemutatóján elárulták, a főként szépirodalmi szerzőkkel foglalkozó lap ez évtől kezdve nyitni kíván a határterületek irányába is. Így esett a választásuk „az ország Tamására”. A tematikus lapszámban tizennégy kortárs író és költő esszéi, elmélkedései, vallomásai, valamint interjúk gazdagítják az énekesről való tudásunkat.

Miben állt igazán az ő művészete? Hogy lehet, hogy ez a végtelenül letisztult előadásmód, a zaklatottan és bájosan ügyetlenül csipkedett gitár hangja és azok a fanyar mélaságba forduló mosolyok ugyanazzal az intenzitással voltak képesek végigsöpörni minden hallgató lelkében? Bereményi Géza szövegeivel kiegészülve Cseh Tamás olyan bizonytalanul sokrétű kifejezésmódot hozott létre, amelyben szüntelenül ott gomolygott valami rettenetes nagy, elbírhatatlan igazság. Egy eltitkolt igazság, amire úgy szomjaztak és szomjaznak ma is hallgatói.

Nevezzük őket Daloknak, így, nagybetűvel. Szereplői mi vagyunk, a helyszín is a mi környezetünk. Az Irodalmi Magazin kiváló szemmel vette észre, hogy ez a nagyon is emberi és földhözragadt misztikum kétségbevonhatatlanul a művészi eredetiség indikátora. A Dalok ötvözik a művészetek gyönyörködtető és valóságról leplet lerántó funkcióját. Keresztmetszet a társadalomról, fájóan hű lenyomat egy generáció kollektív tudattalanjáról. A lapszám kézen fogja és vezeti az olvasót, hogy eligazodjon a Dalok univerzumában. Továbbá teljes körűen bemutatja Cseh Tamást mint képzőművészt, mint színészt és persze nem elhanyagolhatóan, mint embert. Remek képet kaphatunk a gyermek és felnőtt Tamásról is testvére vagy zenész- és színésztársai visszaemlékezéseiből.

Mindemellett pedig különböző tudományos jelentőségű értekezéseket – köztük Csengey Dénes egészen briliáns esszéjének részletével – is olvashatunk műveinek irodalmi és társadalomtudományi szempontú elemzése kapcsán. S persze nem elhanyagolható Cseh Tamás képzőművészeti munkáinak bemutatása sem, amelyeket a művész munkáit, dokumentumait gyűjtő Cseh Tamás Archívum bocsátott a lap rendelkezésére.

Az Irodalmi Magazin e száma objektív és szubjektív írásokat, értelmező és értékelő írásokat egyaránt összegyűjtött, ezzel – a lap nívójából adódóan – beemelve a Cseh–Bereményi-dalokat a magyar irodalmi kánonba. És persze közelebb hozva hozzánk Tamást, az embert, aki köztünk jár-kel, mint régi ismerős. Mint egy jó szomszéd