Kultúra

Tévedések a világháborúról

Az áldozatok kétharmadát tüzérségi tűz ölte meg

Bár kétségtelenül igaz, hogy a gépfegyver és a gáz is forradalmasította az első világháború alatt a hadviselést, egyáltalán nem volt olyan döntő hatása a harcokra, mint azt oly sokan hiszik.

A hadtörténészek ma úgy vélik, hogy a kor legnagyobb harcászati és technikai újdonsága a tüzérség minden korábbinál nagyobb méretű, pontosabb és pusztítóbb alkalmazása volt. A történészek szerint az összes halálos áldozat kétharmadát a belövések okozták. Jellemző az arányokra, hogy mind a keleti, mind a nyugati fronton akadt olyan nap, amikor huszonnégy óra leforgása alatt tizenöt–harmincezer tüzérségi lőszert használt el az egyik fél, s válaszul a másik ugyanennyit.

A másik jelentős tévedés az, amely az egész első világháborút állóharcok­nak láttatja. Nyugaton döntő részt valóban így zajlott a küzdelem, de az orosz fronton óriási területeken voltak monumentális csaták, sőt a központi hatalmak az orosz hadvezetés lövészárkok elleni okos taktikája miatt nem nagyon próbálkoztak az árkokkal. Olaszországban, az Alpokban pedig ásó helyett gyakorta sílécet ragadtak a bakák.

Ugyancsak tévedés, hogy a katonák idejük nagy részében a lövészárokban csücsültek, s várták, hogy az ellenség a nyakukba essen – avagy ők rohanjanak rá tömegesen, szuronnyal. A nagy rohamok eleve ritkák voltak – pont a tüzérség és a gépfegyverek egyre nagyobb pontossága miatt. Továbbá azt sem szabad feledni, a vakondlét fizikailag és lelkileg is nagyon megterhelő lett volna. Így minden nemzet máshogy alakította ki a szabályokat, a franciák például Verdunnél négy vonalban ásott rendszerben hetente cserélték ki katonáikat. A britek másfél-két hetet töltöttek lövészárkokban egy hónapban, ebből három napnál ritkán voltak többet a valódi frontvonalban.

Sokan úgy vélik, a világháború kimenete nem volt annyira fontos. Ezt arra alapozzák az érintettek, hogy utóbb kitört a második világháború (amelyet egyben folytatásnak is tekintenek), amely elhomályosította az elsőt. Valójában döntő volt a kimenetele, és már eleve komplex volt az oka is. Végül nemcsak Németország és a Monarchia – azon belül pedig különösen a magyarság – járt rosszul, de a kommunista puccsot elszenvedő cári Oroszországot is elnyelte a forradalom és a nyomában járó vörös terror. Az első világháború eseményeiről bővebben az Echo Tv szombatonként műsorra kerülő, Időrosta című sorozatában tájékozódhatnak az érdeklődők.