Termékeny talaj, ami mocsárrá lesz

Shusaku Endo 1966-ban megjelent, Cristóvao Ferreira jezsuita térítő életéről szóló könyvéből készített filmet Martin Scorsese Némaság címmel. A magyar mozikban is már megtekinthető drámára hosszú éveken át készült, akárcsak a Krisztus utolsó megkísértése című alkotására, amely miatt néhány országban mozikat is felgyújtottak akkoriban. A Némaság története szerint a 17. században a mesterük felkutatására induló két ifjú szerzetes a kereszténységgel igencsak ellenséges Japánba érkezik titokban, ahol a megerősödő központi hatalom veszélyt lát az európai behatolásban, és igyekszik megakadályozni a Xavéri Szent Ferenc és mások által korábban elhintett magvak szárba szökkenését is. Egyes források szerint ekkor már háromszázezer keresztény élt a szigetországban, akiknek lelki táplálékát az egyház a jezsuiták révén igyekezett biztosítani. A két ifjú mestere, Ferreira atya (Liam Neeson alakítja) harminchat év papi szolgálat után tagadta meg hitét, és lett buddhistává. A bezárkózó Japánból pedig alig-alig csordogálnak a hírek a távol-keleti portugál gyarmatokat bázisul használó jezsuitákhoz. Így a két fiatal szerzetes (Adam Driver és Andrew Garfield alakításában) elindul megbizonyosodni a helyzetről a legdélebbi szigetre, Kjúsúra. Ahol Nagaszaki városának kormányzója vezeti a keresztényvadászatot, ő Inoue-Szama, a „főinkvizítor”, ahogy a filmben emlegetik.

Ami valahol mégis csak furcsa, hiszen mondjuk az Iszlám Állam Szíriában keresztényeket gyilkoló embereit sem szokás inkvizíciónak titulálni. Vagy akkor már a keresztényüldöző római császárokat is nevezhetnénk így. No de ne lovagoljunk a szavakon, ennél sokkal furcsább az, hogy ebből a filmből hiányzik a nevetés, két és fél óra tömény szorongás és szenvedés pereg előttünk, amit kissé nehéz elviselni nézőként. Talán a rendező ezzel is erősíteni akarta a jogos kérdésfelvetést, mert az emberi szenvedésre még a filmben is többnyire „némasággal” válaszol az Úr. Érthető, hogy a szigorúan hierarchikus japán társadalom alsó, semmibe vett osztályaiban (mint a rabszolgák az ókori Rómában) miért hullnak termékeny talajra az európai vallás magvai. És a film vége felé arra is rájöhet a néző, hogyan lesz mocsár ebből a termékeny talajból. Olyan mocsár, amelyben semmi sem nő, és ami legyőzi Franciscót is, mint ahogyan legyőzte mesterét.

S valóban, a kereszténység jelenléte Japánban mindmáig minimálisnak mondható, de Scorsese nagy nekirugaszkodásának nem ez a fontos üzenete. Hanem az ember utolsó pillanatig magában hordozott kétségei, amiket csak megerősít a körülöttünk lévő világ, és amikre onnan fentről nem kapjuk meg csak úgy a válaszokat. „Némaságod rémisztő” – mondja a kormányzó börtönében a főszereplő, és fel is teszi mindjárt a kérdést: a semmihez imádkozom? A kérdés iszonyatos súlyú, talán a fiatalkorában papnak készülő Scorsese is feltette magának már, a fiatal Francisco padrénak pedig többször is végig kell néznie a megtérítettek hitük miatti kínhalálát. És hiába mindannyiszor az összekulcsolt kéz, az őszinte, szinte követelő ima, az Úr nem siet bajba jutott bárányai segítségére. Néma marad. Pontosabban megszólal majd a legkritikusabb pillanatban, a film vége felé, mikor ott lóg a gödör fölött az az öt ember. (Ez a japán kínzás a lassú halál egyik módja volt, hogy a fejjel lefele lógatott, gúzsba kötött emberek nyakát kicsit megvágták, hogy ne haljanak meg hamar a fejbe tóduló vér miatt.)

Maga a film mestermunka, de mi is lehetne más egy egész életében jó filmeket produkáló mestertől. Képi világa egészen lenyűgöző, mindjárt az elejéről ott van a keresztre kötözöttek holttesteinek elégetését mutató jelenet, ahol mintha egy Caravaggio-képet nézne az ember. A tenger, a köd, az eső, a sár, a fű harsogó zöldje mind-mind nagyon valódi, a színészek remekelnek. Nagy film, nem is értjük, hogyan maradhatott le a február végi Oscar-gáláról.

Némaság
feliratos, olasz–mexikói–amerikai történelmi dráma, 161 perc, 2016
Rendező: Martin Scorsese
••••••••9•