Kultúra

Téli túlélőtúra a havas hegyek között

Kate Winslet és Idris Elba kamaradrámában mutatja be, hogyan élik túl a légikatasztrófát magukra utalva a vadonban

Újabb túlélőfilm kerül a hazai mozikba hamarosan, a palesztin származású holland rendező, Hany Abu-Assad alkotása, a Hegyek között.

A fenséges, havas hegyekkel és a két jól jegyzett színész játékával, valamint az általuk alakított két főhős között szövődő szerelemmel fűszerezett filmről talán csak ennyi jót lehet az elején elmondani. Óhatatlanul olyan párhuzamok jutnak az ember eszébe, mint az Oscar-díjesővel megérdemelten elismert A visszatérő, vagy éppen a díj nélkül maradt, de mindvégig feszes, izgalmas Fehér pokol.

Ezek is „téli” filmek, itt is végső soron a lét a tét, és az elemek, a farkasordító hideg mellett még meg kell küzdeni árulással, kíméletlen ellenséggel vagy a valami túlvilági megszállottsággal az ember életére törő ragadozókkal. Sőt, ez utóbbi film, a Fehér pokol, szintén egy légikatasztrófával kezdődik, ahol a gép lakatlan területen landol, valahol Alaszkában.

Most, a Hegyek között című drámában egy denveri járatot szeretne elérni a két főhős (túlélő), Alex Martin fotóriporter (Kate Winslet) és Ben Bass agysebész (Idris Elba). A nő az esküvőjére, a doktor pedig műtétre siet, de közbeszól a vihar, és így a járatukat törlik. Kisgépet bérelnek, amit egy Vietnamban egykor harcoló néhai vadászpilóta vinne át jó pénzért a hegyeken, de út közben sztrókot kap, és lezuhannak.

Itt még csak a nyolcadik perc végén tartunk a filmben, ami ezután jön, az lenne az izgalmakkal teli, érdekfeszítő küzdelem, hogy lakott területre érjenek – a hideg mellett pedig egy puma veszélyezteti a főhősök életét.

Több mint száz percben bontakozik ki a hősi történet, amely sajnos nem tud sok újat mutatni a korábban említett két filmhez viszonyítva. Egészen pontosan semmit sem, ha csak a szép lassan szövődő szerelmi szálat nem említjük, amit már az elejétől sejthetünk. Mert nyilvánvaló, hogy ez a két szép ember valahogy majd összejön, a közös veszély, az összefogás kényszere összeboronálja őket. Pedig az egyiknek ugye ott van az aktuális esküvő, a dokiról meg szép lassan kiderül, hogy szeretett felesége végül a betegeként, agydaganatban halt meg. Két erős történés, amit nem lehet csak úgy elfelejteni, de a film feléig mégis sikerül mindkettejüknek. Innen már arról is találgathatunk, hogy mi lesz a megmenekülés után, de a rendező és a két forgatókönyvíró, J. Mills Goodloe és Chris Weitz azért derék igyekezettel próbál még a hátralévő időre is olyan bonyodalmakat, vészhelyzeteket elhelyezni bizonyos időközönként, amelyek ébren tartják a nézőt. Aztán egyszer csak eljön a valamiért éppen Londonba tett végkifejlet, na, de ezt már végképp nem árulhatjuk el.

Ami a színészek munkáját illeti, a brit iskola jól látszik: Kate Winslet és Idris Elba egyaránt hozza az elvárt teljesítményt ebben a kétszereplős kamaradrámában. Annyi biztos, hogy a kisebb hibáktól eltekintve (ha becsepeg a benzin, az utastérben nem rakunk tüzet, és ha nagyon hideg van, csak a fejünkre húzzuk az egyébként rendelkezésünkre álló prémes csuklyát, még ha nehezebb is játszani benne) tisztességesen fényképezett és összerakott filmet láthatunk.