Kultúra

Tehetségbörze ifjú zenészeknek

Február 8-tól három napon át zajlik a Müpában a Jazz Showcase

A hét végén a Művészetek Palotájában ismét megrendezik a Jazz Showcase fesztivált. Az intézmény közleménye szerint az immár tizenkettedik találkozón a műfaj ifjú tehetségei lépnek színpadra, de ezúttal szakmai műhellyel és mesterkurzussal bővül a program.

A tehetségbörze a régióban egyedülálló módon biztosít bemutatkozási lehetőséget a fiatal zenészeknek hazai és nemzetközi szaktekintélyek előtt, célja, hogy továbbtanulási lehetőséghez, lemezfelvételhez és koncertturnéhoz segítse őket. A délutáni koncerteken az Átriumban és a Zászlótérben kilenc csapat verseng egymással, a nemzetközi zsűri és a közönség is szavazhat rájuk.

A pénteki nyitónapon az Organism zenekar, Szczuka Panka és kvintettje, valamint a Mordent Quintet méreti meg magát, este pedig a Párniczky Quartet tartja lemezbemutató koncertjét, a portugál bőgős, Carlos Bica, valamint a bosnyák–német dobos, Dejan Terzic közreműködésével.

Szombaton Mindent a jazzről címmel ingyenes, nyilvános workshopot rendeznek, amelyen szó lesz többek közt a dzsessz és a fado kapcsolatáról, az improvizációs folyamatmodellekről, módszertanról és Bartók műveinek átdolgozásairól. Délután a Nagy Emma Quintet, a Szász Ágnes énekesnő kezdeményezésére létrejött Senga projekt és a Farkas Zsolt Quartet játszik. Az esti nagykoncerten debütáló lemeze anyagát mutatja be a Solati Music, Tzumo Árpád zongorista és társai, de a világhírű Snétberger Ferenc is színpadra lép.

A showcase zárónapján, február 10-én a Varga Tivadar Trió, a Varga Dániel Quartet és a Bencze Alma Project 4 lép fel, este pedig a műfaj meghatározó énekesnője, Karosi Júlia lép színpadra a neves New York-i gitáros, Ben Monder kíséretében.