Talált tárgyból lett díjazott torony

A felújított kilátó belülről (Fotó: Tassy Márk)

Ahogy a képzőművészetben, az építészetben is létezik a talált tárgy fogalma: de utóbbinál azt az esetet jelöli, amikor van egy objektum, amivel a környezete együtt él, azonban nem tekinti értéknek, nem használják, és kezdik elfeledni – ám egy másik ember rátalál, rámutat az értékeire, így újjászülethet. Ez történt az 1934-ben felépült galyatetői kilátóval is, amely az ország negyedik legmagasabb csúcsán, a kilencszázhatvan méteres Péter-hegyesén áll. A Nartarchitects építésziroda eredetileg Galyatetőn a Vasas síház rekonstrukciójára és menedékházzá alakítására kapott megbízást néhány éve, a helyszínen járva pedig feltűnt nekik az elhagyatott kilátó, amelyből az eltelt nyolcvan évben megnőtt fák miatt már nem nyílt körpanoráma – meséli lapunknak az iroda alapítója és vezető tervezője, Kovács Csaba. Megtetszett nekik, elkezdtek gondolkodni a felújításának lehetőségein, feltárták a tulajdoni viszonyokat, és a megbízó Magyar Természetjáró Szövetség fellelkesült a javaslataikon.

A torony kívülről (Fotó: Bujnovszky Tamás)
„Szép, markáns, jelszerű építmény volt elhagyatottságában is, a harmincas-negyvenes évek progresszív beruházásának, a nyugat-európai hegyvidéki grand hotelek mintájára épült Nagyszálló felépítésének előzményeként készült el nemeskőből. Célpontot, karaktert ad Galyatetőnek, ezért javasoltuk a rekonstrukcióját” – indokolta az építész, hogy miért álltak ki a programba emelése mellett. A visszajelzések szerint népszerűvé vált a néhány hete átadott kilátó, és nemrég elnyerte az Építészfórum.hu portál által alapított Média Építészeti Díját a zsűritől, valamint a közönségdíjat is megkapta.

Az ilyen „nem épületek” egyébként külön műfajt képviselnek az építészetben – teszi hozzá Kovács Csaba –, ez külön érdekességet is jelent egy szakembernek. „Megfogott minket a szikársága, az ősi arányai, az, ahogy dacolt az idővel. De hatott rám és tervezőtársamra, Vass-Eysen Áronra az egyik mesterünknek tekintett Janáky István építész kötete is, Az építészeti szépség rejtekei Magyarországon, amelyben hasonló rejtett kincsekre mutatott számos példát” – mondja. Meglátása szerint az építészek nagy része „fertőzött” ezzel a szemlélettel. Nem utolsósorban az utóbbi években egyre erőteljesebb fenntarthatósági, környezetvédelmi szempontok miatt is: hiszen egy karakteres régi építmény újrahasznosítása erőforrásokat is megtakarít.

Kovács Csabáék a megnőtt fák miatt úgy döntöttek, hogy magasítanak az építményen: nyersbeton szerkezettel mintegy tizenhárom méterrel toldották meg az eredetileg tizenhét méteres tornyot, és a régi szűk belső lépcsőház helyett a külsejére erősített kettős vaslépcsőn lehet rá fel-, illetve róla lemenni, külön-külön útvonalon. A beton mellett azért döntöttek, mivel a kőtípust, amelyből épült, már nem bányásszák, és az extrém időjárási körülményeknek évtizedekig ellenálló, tartós tornyot szerettek volna alkotni. A bővítményben három terem is helyet kapott, úgynevezett bivakszállásként. A spártai körülményeket a színes körablakok teszik izgalmasabbá, meg persze az a tény, hogy több tucat méterrel a föld felett alhatunk. Ez a szálláshely is részben praktikus okokból jött létre: a szerkezet merevségét két födém beépítésével fokozták, így adódott ez a kihasználható terület, a megbízó pedig ezt a kis pluszt is örömmel fogadta.

A tervezők egyébként az eredeti megbízáshoz, a Síházhoz képest a kilátón kívül még a Nagyszálló körüli kiszolgálóépületeket is beemeltettek a fejlesztésbe. A menedékházat és a tornyot már használhatják a kirándulók, a harmadik építmény – amely üresen állt az utóbbi évtizedekben – gondnoki lakás lesz, várhatóan ezt is hamarosan átadják. A menedékház tetőzetét grafitszürke, éles vonalú szerkezetként formálták meg a tervezők: mint kérdésünkre Kovács Csaba elmondta, ezt a külalakot az alpesi hangulat ihlette, ahogy annak idején a Nagyszállót is ezért hozták létre, a két világháború közötti túrázás fellendülése miatt. A sziklák-hegyek világát akarták felidézni vele, az pedig ismét praktikus szempont, hogy a hasznosság (a fenntarthatóság, az időtállóság) párosul az emberközpontúsággal. A látszólag zord külső mögött ugyanis a látogató megkapja a komfortot, a gondoskodó odafigyelést is: olvasólámpa, csomagmegőrző, bakancstároló, mosókonyha, meleg víz, kényelmes ágyak és számos hasznos berendezési tárgy és szolgáltatás várja a kirándulókat.