Kultúra

Szülőházánál emlékeztek Ady Endrére

Tisztelgés

Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg a költő-író születésének közelgő száznegyvenedik évfordulója alkalmából szülőházánál, a romániai Érmindszenten szombaton.

Az eseményen az MTI tudósítása szerint Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: Ady tragikus élete egy váteszi képességekkel megáldott zseni sorstörténete, aki mélyre látott az emberi létben éppúgy, mint a magyarságban. Hozzátette: Adyt sokan félreértették, de közkincs és örök értéke a magyarságnak. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke hangsúlyozta: Ady szerint úgy kell magyarnak lenni, hogy a magyarsággal és a magyarságtudattal megértjük a körülöttünk lévő népeket, és ők is meg kell értsenek bennünket. Az ünnepségen részt vett mások mellett Szili Katalin miniszterelnöki megbízott és több erdélyi magyar politikus is. Tegnap Érmihályfalván Lezsák Sándor felavatta Sass Kálmán 1956-os mártír lelkész szobrát.