Kultúra
Szív nélkül nem szabad énekelni
Tiboldi Mária Művészbejáró című könyve színháztörténeti kalandozás a hetvenes-nyolcvanas évek művészvilágában
Nemsokára betölti a nyolcvanat, és több mint ötven éve van a pályán Tiboldi Mária, „Marica”, a németek által rajongásig szeretett magyar primadonna. A színművésznő a kerek születésnap alkalmából Művészbejáró címmel kötetbe gyűjtve jelentette meg visszaemlékezéseit, a kötetet a művésznő jelenlétében, a budapesti Kálmán Imre Teátrumban az Operettbarátok Egyesülete szervezésében mutatták be a tavaly útjára indított színháztörténeti beszélgetéssorozat részeként. Tiboldi Mária könyve ugyanis azon túl, hogy érdekes, helyenként megható és nagyon személyes írás, érdekes látlelet, korrajz a hetvenes-nyolcvanas évek művészvilágáról.
A zenés, archív felvételekkel gazdagított minapi pódiumbeszélgetésen Tiboldi Máriának Peller Károly, a Budapesti Operettszínház színművésze segített felidézni pályája legfontosabb állomásait, szereplőit.
Megtudhattuk például, hogy Tiboldi a Színház- és Filmművészeti Főiskola első zenés osztályában végzett 1961-ben többek közt Mécs Károllyal és Szokolay Ottóval együtt, de társai közül egyedül ő lett „elvetemült” énekesnő, vizsgaelőadásán pedig vendégként Tamási Áron író is ott volt, akivel a művésznő még gimnazistaként ismerkedett meg. Ezután két évadot töltött a Szegedi Nemzeti Színházban. Az induláshoz megkaptam az összes lehetőséget, az operettekben rögtön főszerepeket kaptam – idézte fel a művésznő. A Fővárosi Operettszínházhoz 1963-ban szerződött, ahol csak másod- vagy harmadszereposztásban játszott, hiszen a teátrum vezető szólistája akkor még Honthy Hanna volt.
Mindig én döntöttem a sorsomról – hangsúlyozta a színésznő. Mint felidézte, amikor 1966-ban német nyelvterületre érkezett, egy árva szót sem tudott németül, a darab szövegét, Kálmán Imre Csárdáskirálynőjét kiszótározta. Sztár lett német nyelvterületen, primadonna Berlinben, Münchenben, Salzburgban, közben rendszeresen látogatott haza. Az időm nagy részét sorban állással töltöttem a követségeken, hogy útlevelet, vízumot kaphassak – mesélte.
Saját bevallása szerint folyamatosan honvágya volt, ezért tíz év után hazatért, 1976-ban lett újra tagja az Operettszínháznak. Vámos László igazgatása alatt itthon is révbe ért, a rendező annak ellenére fogadta tárt karokkal, hogy éppen második gyermekével volt várandós. Ebben az időszakban A denevér, a Csárdáskirálynő, a Marica grófnő és A víg özvegy főszerepei mellett együtt énekelhetett Simándy Józseffel, illetve dolgozott Rátonyi Róberttel is. Blaha Lujzát alakított a Vámos László rendezte, A nemzet csalogánya című 1985-ös tévéfilmben, amely szerepéért Jászai-díjjal tüntették ki. Szabó Istvánnal és Klaus Maria Brandauerrel forgatta 1988-ban a Hanussent, utolsó filmes munkáját. A Budapesti Operettszínházban 2003-ig volt társulati tag, utolsó szerepe A muzsika hangjának apáca főnökasszonya.
A Színház- és Filmművészeti Főiskolán 2011-ben vehette át aranydiplomáját, amelyre nagyon büszke. Tiboldi Mária a beszélgetésen azt is felidézte, Honthy Hannának és Szirmai Albert Mézeskalács című operettjének köszönheti művészi ars poeticáját, amelyhez egész pályája, élete során tartotta magát. A titok, hogy szívet kell adni, szív nélkül nem szabad énekelni. Hinni kell abban, amit csinálunk – mondta el zárásul a művésznő.