Kultúra

Szent László legendája a falakon

Újabb templomokat állítottak helyre a Rómer Flóris-terv részeként – Erdélyben 15. századi gótikus freskókat is restauráltak

Miután helyreállították és a hívek birtokba vehették a délvidéki Pacsér református templomát, tegnap ünnepélyesen átadták az erdélyi Sepsikilyén unitárius templomában a restaurált 15. századi falképeket, amelyeken Krisztus-ábrázolások és a Szent László-legenda is látható. Ezek a külhoni magyar közösségek épített értékeinek megőrzését segítő Rómer Flóris-terv részeként újulhattak meg.

Szent-László
A lovagkirály ábrázolása Sepsikilyén templomában (Forás: romerterv.hu)

Négyéves helyreállítás után a kö­zelmúltban átadták a délvidéki, kétezer-ötszáz lakosú Pacsér református templomát, az ajtók-ablakok, a falazat és a berendezés felújítása a külhoni magyar épített örökség megőrzését segítő Rómer Flóris-terv részeként valósult meg. A 2015 októberében elindított program tavaly már 117 millió forinttal támogatta az értékmentést, és több mint ötven műemlék helyreállítása kezdődött meg. Mint ismert, ennek segítségével mentették meg az összeomlástól az erdélyi Kiszsolna szász evangélikus templomának szentélyét is, amelyben Giotto híres, Navicella című elpusztult mozaikjának freskómásolata található. Az idén már 250 millió forintból gazdálkodik a Rómer Flóris-terv, amelyet a Teleki László Alapítvány koordinál.

A magyar határhoz közeli, jelenleg is többségében magyarok lakta Pacsért 1409-ben említi először oklevél, de a török háborúkban elpusztult. És lakatlan volt egészen 1726-ig, amikor a határőrvidékek szervezése során Zombor városából költöztek ide emberek. A település életében a nagy változást az 1786-os esztendő hozta meg, amikor ezer kisújszállási református telepes érkezett ide. Ők 1791-ben vályogból templomot is emeltek maguknak, 1810-ben pedig tornyot építettek hozzá, az új, immár téglatemplom 1833 és 1835 között készült el, amelynek mindkét végébe pillérekkel alátámasztott, boltozott karzatokat is építettek.

Az erdélyi Sepsikilyén unitárius templomában található falképek restaurálása is a program egyik fontos etapja. A háromszéki, közigazgatásilag Sepsiszentgyörgyhöz tartozó színmagyar lakosságú kistelepülést 1334-ben említik először, első temploma valamikor a 13. század második felében épülhetett román stílusban. A templom legrégebbi része a jelenlegi hajó, az apszist a 15. században lebontották, helyére építették a jelenlegi sokszögzáródású gótikus szentélyt.

A boltozat egy 1802-es földrengés áldozata lett, azóta kazettás mennyezet határozza meg a teret, a templom nyugati homlokzatához 1806-ban épült a torony. Az 1490-es években, vagy kicsit később készültek páratlanul szép freskói is, amelyek a hajó külső és belső falán láthatók. Felfedezésük Huszka Józsefnek köszönhető, aki Orbán Balázs leírását használva 1885-ben jutott el ide és készített akvarellmásolatokat az akkori állapotokról.

A hajó keleti falán felül az utolsó ítéletet láthatjuk, alatta pedig az utolsó vacsora jelenetét. A nyugati fal Krisztus szenvedéstörténetéé, az északi felületre kerültek a Szent László legenda ismert jelenetei.
A korábban már konzervált falképeket esztétikai kiegészítésük és restaurálásuk után tegnap ünnepélyes keretek között adták át. Ez a munka is a Rómer Flóris-terv részeként valósulhatott meg a marosvásárhelyi Apsis Kft. és Kiss Lóránd falkép-restaurátor közreműködésével.