Száz esztendő divatja festményeken

A galéria raktáraiból származó, a szalonok faláról vagy a magángyűjteményekből bekért, a nagyközönség számára jobbára ismeretlen festmények adják a Kieselbach Tamás tulajdonában lévő intézmény kiállításának erejét és jelentőségét. Emellett természetesen érkeznek képek a nagy közgyűjteményekből is, így szokott összeállni egy-egy sajátos ízű kiállítás, amit aztán korabeli, profin felnagyított fotográfiákkal és mozgóképes dokumentumokkal is fűszereznek. Ezt tapasztaljuk a jelen tárlat esetében is, ami a címén túlmutatóan már az 1870-es évekből is szerepelteti Benczúr Gyula Münchenben festett Koszorút a mamának című érzelmes festményét. Az alkotáson ott van a boldog békeidők visszafogott polgári divatja, a jó erkölcs is. Hja, ég és a föld a távolság eme világ, és a tárlaton jóval nagyobb hangsúllyal szereplő „jazzkorszak” kihívóan öltözködő, autóval robogó és cigarettázó vékony, sportos hölgyei között. Vaszary János 1895-ben festett Udvarlás című képén az árnyas liget padján ülő ifjú hölgy kezében még könyvvel hallgatja a teniszütős fiatalember bókjait, hogy aztán eljussunk mondjuk a Batthyány Gyula gróf által előszeretettel megfestett démoni nőkig. (Mondén hölgyek fehér estélyiben, Három kalapos nő.)

Szóval nagyot változott a világ akár egy emberöltő alatt is, aztán a 19. század után ez az új kor is felfedezte magának a vidéki életet is. A tárlat eme szekciójában ott van a valamikor divatos portréfestő, a mára már teljesen ismeretlen Ferraris Artúr Ne izélj, Matykó! című, az árvalányhajas és pávatollas kalapú kocsislegény udvarlását mutató munkája, de ott vannak a téma iránt igen fogékony Perlmutter Izsáknak a szentképekkel és vánkosokkal zsúfolt tisztaszobát ábrázoló festményei is. Jel a fejen címmel külön szekciót kap a kalapok és fejfedők művészi megjelenítése. Itt nem volt nehéz dolga a kurátornak, hiszen a tárgyalt száz esztendő képkészítői előszeretettel festették meg magukat különféle éppen divatos vagy különcködő fejfedőkben. A következő szobában a hatalom jelmezeivel szembesülhetünk, amelyeket leginkább Mihálovits Miklósnak Horthy Miklósról festett, a Nemzeti Múzeumban őrzött nagy vásznán keresztül mutatnak meg. És van is mit nézni a kitüntetésekkel borított Horthyn, mondjuk, az állítólag szándékoltan elszabott öltönyökben járó Rákosi Mátyással szemben, aki a Nemzeti Galériában őrzött, most kiállított képen Pór Bertalannak ült modellt 1952-ben. A tárlat és a galéria leghátsó traktusában a „kánonon kívüli” hatvanas, hetvenes éveket mutatja meg a kurátor, mégpedig a kevésbé ismert Czene Béla e korban készített képein keresztül, amelyeken leginkább nők vonulnak fel a kor divatja szerint öltözve vagy éppen mezítelenül. Czene letisztult festészete mellett itt már nagy szerepet kap a mozgókép is, Pap Gábor Zsigmond Budapest retro-sorozatából is láthatunk képsorokat.

Végül csak ajánlani tudjuk a kiállítás katalógusát is, benne Ungváry Krisztiánnak Horthy kitüntetéseit ismertető tanulmányával vagy Ablonczy Balázs Teleki Pál öltözködéséről is szóló írásával. A tárlat november 24-ig tekinthető meg.