Kultúra
Sokszínű programkínálat a Kőszegi Várszínházban
Tánctól a groteszkig
Pócza Zoltán, a Jurisics Művelődési Központ, Vár és Várszínház igazgatója az MTI-nek szombaton elmondta: az idén négy bemutatót terveznek. Családoknak szól Peer Krisztián: Estimese című darabja, amelyet július 2-án és 3-án láthat majd a közönség. Gergye Krisztián és Társulata az idén kortárstánc- és drámaesttel készül. A várszínház idei önálló nagyszínházi bemutatója Paul Portner Hajmeresztő című zenés bűnügyi vígjátéka lesz, július 12-én. A Kőszegi Várszínház, a DEKK és a Füge közös produkciójaként pedig színre viszik július 25-én Vinnai András Vojáger című groteszk színjátékát.