Sírokba rejtett avar történelem

A korabeli tárgyakból lehet következtetni a mindennapi életre (Fotó: Varga Imre)

Két-három jól dokumentált sírleleten keresztül mutatják be a Nemzeti Múzeum munkatársai a Kárpát-medencében rövid időre – 568-tól a nyolcszázas évek elejéig – feltűnő sztyeppei nomád nép, az avarok történetét. Egy Kunágota területén még a 19. században talált avar előkelő halotti kardján, pontosabban annak arany veretein és két gazdag germán nő kölkedi sírjából előkerült míves övcsaton és fibulán keresztül ízelítőt kaphatunk a szűkebb hazánk földjének honfoglalás előtti zivataros történetéből. A medence közepén megszervezett avar kaganátus, az avarok megjelenése együtt járt az itt élő longobárd nép pánikszerű elmenekülésével. A „hosszúszakál­lúak” 568 húsvétján a források szerint csapot, papot, állatállományukat itt hagyva, a puszta életüket mentve költöztek át Észak-Itáliába, ahol persze hódítóként léptek fel. A lovasságukban erős, pikkelypáncélos és hátrafelé nyilazó avaroknak Bizánc is adót fizetett, hogy földjeinek fosztogatását elkerülje. Ennek ellenére az avar hadak 626-ban Konstantinápoly alatt álltak, bár sikertelenül ostromolták a kelet-római császárok jól megerősített székhelyét. Az avar uralom alatt élő két tehetős germán nő a Duna melletti Kölkeden (1255 sírt tártak eddig fel itt), egy római út mellett kialakult jelentős germán településen lakott. Ahol már a félig földbe ásott házak mellett a tehetősebbek saját kerttel rendelkező, fagerendákból épített nagyobb hajlékokban éltek, és ezekbe a kertekbe is temetkeztek. Az egyik sírt kirabolták ugyan, de azt a csodálatos szépségű színarany korongfibulát, amely a tárlat bejáratánál fogad bennünket, szerencsére nem találták meg. Ugyancsak gyönyörű az a bronzból öntött, figurális elemekkel, egy két kardot tartó alakkal is díszített övcsat, amely pont szemben van most elhelyezve az aranyfibulával. Az 580 és 610 közé datált sírok az avarok és az itteni germán néptöredékek békés együttéléséről tanúskodnak, s ahogyan az velünk is megtörtént, az avarok is megtanultak itt rendesen földet művelni, állatot tenyészteni. Aztán persze Nagy Károly erősebb hadserege véget vetett ennek a történetnek is. A két lóval Kunágotán eltemetetett öregúr elképzelt és animációval színesített visszaemlékezése szerint a letelepedés együtt járt azzal, hogy „fegyvereik eltompultak, és harci erényük lehanyatlott”, így Nagy Károly lovassága egyszerűen elsöpörte a népet. De ezt már az aranyveretes hüvelyű, direkt erre a célra készített karddal eltemetett nagyúr nem élte meg. A második teremben kiállított kardveretekre is vetített kitalált történet szerint a fia volt az, aki egy Bizáncban zsákmányolt, aranylemezekkel borított láda díszeit felhasználva, elkészítette az apját utolsó útjára kísérő kardot. Az animáció legprofibb része, ahogy a vékony, támadó oroszlánnal küzdő vadászokat is ábrázoló domborított aranylemezek darabokban lekerültek a ládikáról, és megtalálták új helyüket a kard veretein.

Mindezek mellett persze laptévén értesülhetünk a korabeli germán viseletről, az életmódról. Néhány szép arany övveretet és gyűrűt is megmutatnak ebből a bizonyos kunágotai sírból, de van itt a sokak által szintén az avarokhoz kötött híres nagyszentmiklósi kincsleletből is egy ivókürt és két pohárka, melyek aranyát nem halványították, törték meg az évszázadok.