Kultúra
Rendkívüli leletek Almásfüzitő mellől
Az ókori településrendszer jelentős része beépítetlen maradt, így jórészt érintetlenül megőrződött épületek pihennek a mélyben

A Római Birodalom húszezer városi rangú települése közül harmincra tehető azok száma, amelyek mellett a császárkorban egy-egy légió állomásozott. A Kr. u. 1–5. században álló Brigetio a birodalom védelme szempontjából a harminc legfontosabb település közé tartozott – hangsúlyozta az akadémikus. Az erőd mellett hatalmas kiterjedésű katonaváros, közelében pedig hasonló méretű polgárváros volt, a Római Birodalom területén mindössze tucatnyi hasonló szerkezetű település létezett.
Az egykori Pannónia tartomány magyarországi területén Aquincum, tőlünk nyugatabbra Vindobona (Bécs), illetve Petronell-Carnuntum római kori településszerkezete és jelentősége hasonlítható Brigetióéhoz. Amiben viszont Brigetio eltér akár Bécs, akár Budapest 18. század óta szisztematikusan kutatott római kori elődjétől, hogy itt viszonylag későn, az 1920-as évek végén kezdődtek a feltárások. Másrészt az ókori településrendszer jelentős része beépítetlen maradt, összefüggő, jórészt érintetlenül megőrződött épületek rejtőznek a felszín alatt a légiótábor, a katonaváros és a polgárváros régészeti védettséget élvező területén – vázolta a lelőhely jelentőségét a polgárváros területén folyó ásatásokat 1992 óta irányító Borhy László. Korábban a légiótábor szerkezete vált ismertté, az elmúlt huszonhárom ásatási szezonban pedig egyre jobban megismertük a polgárváros struktúráját, gazdagon díszített lakóépületeit és utcahálózatát. A használati tárgyak mellett birodalmi szinten is kiemelkedő jelentőségű művészeti alkotásokat – falfestményeket, kő- és bronzszobrokat – tártunk fel – fogalmazott a régész, aki szerint azonban a közel egy évszázada folyó ásatások együttvéve sem hoztak a felszínre akkora területű, egybefüggő, sűrűn beépített városrészt, mint a 2014 nyarán–őszén, a gátépítést megelőzően végzett feltárások.
A több mint egyhektáros területen az ásatások első napjától kezdve újabb és újabb épületmaradványokat, fűtőcsatornákat, az épületek padlóját alátámasztó oszlopokat tártak fel. A leletek közül kiemelkednek a táborban állomásozó légiók pecsétjeivel bélyegzett téglák és tetőcserepek, amelyekből több százat találtak. Bronz pénzérmék, ékszerek és használati tárgyak mellett üveg- és kerámiaedények töredékei kerültek elő. Rengeteg a színes falfestménytöredék, ami az akadémikus szerint előrevetíti, hogy a Brigetio területéről ismert magas művészi színvonalú, mitológiai jeleneteket ábrázoló freskókhoz hasonló alkotásokra számíthatnak a lelőhelyen. A legnagyobb szenzáció egy hatalmas, legalább 800 négyzetméteres fürdőkomplexum felfedezése. Brigetio területéről eddig egyáltalán nem ismertünk fürdőépületet – jegyezte meg.
Jó állapotban maradt fenn az épület alapozása, helyenként nagy, összefüggő felületeken megmaradt a padlózat is. A díszes freskókkal ékesített fürdőkomplexum padlófűtéssel volt ellátva, a megemelt padlószintet alátámasztó, úgynevezett hypocaustum oszlopokból több mint 150 került elő. Ilyen nagy mennyiségű és jó megtartású oszloppal ellátott padlófűtésrendszert Magyarországon utoljára a 18. század végén, az aquincumi nagy közfürdőben tártak fel – magyarázta Borhy László. A fürdő helyiségei közül a száz négyzetméteres caldariumot sikerült azonosítani, amely eredetileg forró vizes medencével volt ellátva, és megtalálták a fűtést szolgáltató tüzelőteret is. A fürdő több helyen alá volt csatornázva, a csatornarendszer egy része eredeti állapotában fut végig a fűtőtér alatt.
A lelőhelynek eddig csupán tíz százalékát sikerült feltárni. Az előkerült leletek kiemelkedő fontosságára tekintettel a beruházó, a kivitelező, a feltárást végző intézmények és az örökségvédelmi szervek példamutató együttműködésének köszönhetően lehetőség nyílt a gát nyomvonalának módosítására. Így megmaradhat a lelőhely, folytatódhatnak az ásatások – hangsúlyozta. Szerinte egy több ezer négyzetméteres szabadtéri, élő régészeti park jöhetne létre, olyan, ahol az érdeklődők a már feltárt épületek mellett a folyamatban lévő ásatásokat is megfigyelhetik. A leleteket hamarosan nyílt nap keretében mutatják be az érdeklődőknek.